Sikerkereső

Welcome back. :-)

Bakátsot nézem épp a tévében, és egy mondatára felkaptam a fejemet: "azokat bántottam meg, akiket szeretek, vagy akik szeretnek"... erről pedig eszembe jutott egy régi gondolatom: felelősek vagyunk azokért, akik szeretnek, nemcsak azokért, akiket mi szeretünk. Mert a kettő sokszor nem ugyanaz. Viszont többször tapasztalom: nem mindig örülünk annak, ha valaki szeret, mi pedig nem tudjuk, vagy nincs lehetőségünk viszonozni az érzéseit. Pedig ez is felelősség - szerintem. Nem a viszonzás, az nem kötelező, és nem is megy parancsszóra. Csupán a tisztelet, az a szükséges - szerintem. De lehet, hogy fordítva gondolom, mint a többség.

Újra folytatom ezt a blogot - sokak kérésére, mert még mindig vannak megosztandó, gondolkodásra késztető gondolataim, de az utóbbi időben elborítottak a feladatok, és nem mindig volt könnyű (sőt) beosztani az időmet.

Hajnalomnak, ezért a hétvégéért...

Egy gyönyörű dal és a szövege neked: Vaya Con Dios: What's a Man without a woman?

A szövege itt.

Magyarul:

Mi marad a nőnek, ha

a férfi nem áll mellé,

Mi marad a nőnek, ha

a férfi titkokat rejt előtte?

 

Először gyenge, majd erős lesz,

és küzd majd, sokáig.

 

Mit tehet a nő,

ha a férfi nem tartja be a szabályokat,

Mit tehet a nő,

ha úgy érzi, bolonddá tették?

 

Amikor a jó hirtelen rosszra fordul,

Próbál kitartani.

A múlt kísérteteibe kapaszkodva

azokra az időkra gondol vissza, amikor a szerelem szenvedéllyé vált,

de az akkori álmai gyorsan elhomályosodnak.

 

A sötétben, egyedül,

megfogadja, hogy sosem hagyja még egyszer

félrevezettetni magát.

A sötétben egyedül pedig

megfogadja, hogy sosem hagyja még egyszer,

hogy átgázoljanak a szívén.

Egyszer istenuccse elénekelem neked is. :-)

ui: ja, a dal címe magyarul (ez sokat hozzátesz a dologhoz): Mi is a férfi nő nélkül?

Az utolsó vizsgámra készülök épp, és eközbeni nyugalmamban durva ordítozás zavart meg. A szembeni házban üvölt egy férfi durvákat a párjának. Lehet hallani az utca túloldaláról is, a négysávos úton át, villamosforgalom mellett. Sőt, azt is hallani, ahogy erősödik a feszültség, ahogy a nő sikítozik, rendőrért kiált.

Gondolkodtam már, mit lehetne tenni. Mindenképp a rendőrséget hívni, de sajnos csak hallom a dolgot, de nem látom, azt sem, hogy pontosan melyik lakásból jön a durva zaj. Drukkoltam, hogy valamelyik ottani lakó kihívja a rendőrséget, és elvigyék a dulakodót. Meg is történt ez ma.

Annyira rossz lehet, amikor az ellenség "házon belül" van, amikor otthon sem találsz nyugalmat, sőt, otthon is veszélyben, életveszélyben vagy. Kiszolgáltatottan, rettegve. Az ilyen kapcsolat tönkreteszi az életedet, megmérgezi (sokszor végzetesen) az önbizalmadat (elhiszed, hogy nem lehet másképp), és a hatásaitól is nagyon nehéz szabadulni, sokszor évek kellenek hozzá. (Érdekes kérdés, hogy miért tűri a megaláztatást a partner, az esetek 90%-ában a nő. Ha bővebben érdekel a téma, itt letöltheted az erről szóló professzionális anyagot. Arra is választ ad, hogy mit tehetsz, ha tudomásodra jut ilyesmi. Az érintettség döbbenetes amúgy: sokkal több családot érint a probléma - társadalmi és szociális, egzisztenciális helyzettől függetlenül - mint amit gondolnánk.)

Magyarországon tudtommal egy szervezet foglalkozik nagyon aktívan és hatásosan a családon belüli erőszak kérdésével, ez a Nane. A családon belüli erőszak Btk-ba felvétele büntetési tényezőként is nagyban köthető az ő nevükhöz. Érdemes olvasgatni az anyagaikat, és ha lehetséges, támogatni őket. (Pályakezdő koromban én is elvégeztem a telefonos lelkisegély-nyújtó tanfolyamukat, amelynek egyes részeit még ma is alkalmazom a munkámban.)

Döbbenetes amúgy a hatóságok hozzáállása is a kérdéshez, a legutóbbi - véleményem szerint felháborító - döntés az volt, hogy visszadobták a távoltartási törvényt, amely bizonyos esetekben az agresszort elkülönítené a családjától. A fent említett kiadványban találsz tanácsokat arra az esetre is, hogy mit tehetsz, ha a rendőrség nem megfelelően reagál a helyzetre.

Jó megoldásnak tartom azt is, amit Amerikában kezdtek a kérdéssel: tanítják az agresszió-kontrollt. Ezt Quit programnak nevezték el, és távoltartási határozattal "rendelkező" embereket tanítanak az érzelmeikkel való megfelelő bánásmódra. (Létezik erről egy film is: a Féktelenül , érdemes megnézni.)

Amire viszont ezen felül is felhívnám a figyelmedet:

1. Az agresszió nem megoldás, értelmes, intelligens és igényes emberek között ez vérciki. Ha az agressziót a mindennapokban problémamegoldásra használod, nem tartozol egyik előbb említett kategóriába sem, sőt, véleményem szerint mentálisan nem vagy egészséges. Ebben az esetben kérj terápiás segítséget.

2. Ha ilyet látsz, ne menj el mellette tétlenül. Hívd a rendőrséget, mert életek múlhatnak ezen.

3. Ha ismersz olyan embert, aki családon belüli erőszak áldozata, próbáld meg segítséghez juttatni. Nehéz lesz, de ha lehet, légy kitartó.

Te is felelős vagy azért, amilyen a világ körülötted.

Ez volt az egyik legszebb mondat a múlt heti vitorlástúránkon. A túra résztvevőinek (6 hajót töltöttünk meg összesen) nagy része a BME MBA képzésén végzett, összeszokott, fantasztikus társaság. A mondat "dekódolva": Havária a hajónk neve volt, a Regatta magának a túrának (egy kisebb versenynek) a neve, a "jelentünk" a rádiót takarja, amin keresztül a kapcsolattartás történt, a célbefutó pedig az előre kijelölt célvonalon áthaladást.

A túra Szardínia és Korzika között történt.

A mondat szépsége a szakszövegen túl az volt, hogy a legviharosabb nap lezárásaképpen hangzott el a korzikai Proprianoból Santa Teresa felé vezető "úton". :-) Ezen a szakaszon sikerült megismerkednem a tengeri betegséggel (hányni csak a fedélzeten hason fekve, a hajóból kifelé, ahogy sikerül... Ketten fogták a lábamat, és nem tudom hányan töltögették a vizespalackokat a hátam mögött, ami ugye a kézmosáshoz és az egyéb öblítésekhez kellett... Aranyköpések a nehéz időkből: a kapitánytól: "ne a vizet nézd, úgy rosszabb!" - "hát mit, hason fekve a padlón, a fejem kilógva a hajóból?", valamint dicséretként: " a víz-support folyamatos!") Ezután elég rosszul voltam, így lementem a nappaliba (ott csak csukott szemmel és fekve célszerű tartózkodni), és lényegében elaludtam. A hajó így szépen elringatott.

Arra ébredtem, hogy a kajütablakokon dől be a víz. Próbáltam őket becsukni, de nem jártam sikerrel, és mivel nem jött olyan sok víz, visszafeküdtem. Egyszer sikerült beesnem az asztal alá, ami a kanapé mellett volt, meg is ütöttem az arccsontomat. Itt már gyanakodtam, hogy talán valami baj van, de a többiek kint csendben voltak, és gondoltam, ha igazi baj lenne, sikítoznának legalább... Tévedtem. Elég szép helyzetet éltek át, 44 csomós széllel, masszívan dőlő hajókkal... Majd vége lett, és a "másodpilóta" szájból elhangzott a fenti búvös mondat. Azt mondják, jó, hogy átaludtam az egészet...

Mert féltem ám! A víziszony még megvan, bár jelentősen enyhült, M-nek, és az úszóleckéknek köszönhetően (folytatom ám még, és tudósítok is róla!). Megdicsértek a bátorságomért, hogy ennek ellenére részt vettem a túrán.

Nagyszerű és gyönyörű helyeket láttunk, és fantasztikus volt ez a hét, és bár durván hangzik, de a fentiek voltak az egészben a desszert... . Mindenkinek hasonlóan szép nyaralást kívánok!

ui: tudjátok, mi a tengeribetegség kialakulásának oka? Az agyad és az egyensúlyi szerved között "elvész" a kapcsolat. Az agyadnak ugyanis kell egy biztos pont, hogy tudja, hova viszonyítsa a helyzetedet. Ez a hajón a horizont. Enyhül a szédülés és émelygés, ha a partot nézed, és ezért kell csukott szemmel lemenni a kabinba, ha szükséges, mert ott hiányzik a biztos pont (nem látod a horizontot és minden mozog), így sokkal rosszabbul leszel.

"Kérem, én még nem játszottam, nem játszottam, nem játszottam. Játszani szeretnék mostan."

Tudsz-e még játszani? Belefeledkezni a szerepedbe, önfeledten kacagni úgy, hogy a könnyed is kicsordul, szaladni úgy, hogy megizzadj, nevetni úgy, hogy nem tudod abbahagyni. Az igazi játék az, amiben nincs rossz szándék. Amit minden résztvevő egyaránt élvez. Ami közben nem érzed, hogy múlik az idő.

Felnőni nem azt jelenti, hogy már soha nem tudsz önfeledten boldog lenni a pillanatban.

Mikor feledkeztél el utoljára a múló időről?