A mintakeresésről már írtam az intuíciók kapcsán. A babona egy hamis minta. Skinner (Burrhus Frederic, 1904-1990, amerikai pszichológus) fedezte fel ennek a hátterét.

Galambokkal kísérletezett. Belerakott galambokat egy dobozba, és megtanította nekik, hogy egy adott gomb megnyomása után kapnak eleséget. Aztán változtatott a módszeren: a kajaadagolást véletlenszerűvé tette, azaz nem függött a gombnyomástól az adagolás.

Érdekes jelenségre derült fény: a galambok továbbra is próbáltak összefüggést felfedezni ott, ahol nem volt. Azaz különböző viselkedési mintákat mutattak az eleség megszerzése érdekében, amelyekhez konzekvensen ragaszkodtak is. Valószínűsíthetően azt gondolták, hogy a viselkedésüktől függ az adagolás - ahogy azelőtt is volt - így megpróbálták beazonosítani az adott mozdulatot, amit épp végeztek, amikor az étel érkezett, és igyekezték ismételni azt.

Ugyanez a mintázata a babonáknak is. Véletlenszerű események jönnek-mennek az életünkben, és sokszor azt hisszük, tőlünk függnek, azokat befolyásolni tudjuk.

Hadd idézzek az olvasmányként javasolt cikkből egy részletet:

A hasonlóságot okozó törvényszerőségek valószínűségi természete miatt a hasonlóságra alapozott összefüggés-keresésünk mindig hibával terhelt. Ez a hiba lényegében kétféleképpen léphet fel. Az egyik esetben mintázatot, nem véletlenszerűen meghatározott oksági összefüggést észlelünk a környezetünkben, pedig ott valójában nincs jelen mintázat. A tévedésnek ez a válfaja az elsőfajú hiba vagy pozitív hiba. A másik esetben a környezetben valóságosan létező mintázat, oksági összefüggés felett elsiklik a figyelmünk, ezért azt nem vesszük észre. A hibának ez a típusa másodfajú hiba, vagy negatív hiba néven ismeretes.

Tehát: összefüggést látni ott, ahol nincs, pozitív hiba, nem venni észre ott, ahol van, negatív hiba. De mindkettő hiba. Az első(fajú) hiba a súlyosabb az alapvető statisztikai összefüggések szerint. Átfogalmazva az előző mondatot: Súlyosabb tévedés összefüggést látni ott, ahol nincs, mint nem látni az összefüggést ott, ahol van.

Mit tehetünk akkor az intuíciónkkal, azaz a mintázatfelismerésünkkel? Sose higyjünk neki? Mindig bízzunk benne?

Az egyik megoldás a megfigyelés. A galambok észrevehették volna az adagolás véletlenszerűségét, ha egyszerűen csak leülnek, és mozdulatlanul figyelik az adagolót.

A másik az éber kételkedés. Tudjuk azt, hogy nincs mintázatfelismerés hiba nélkül,  lehet, hogy épp ez a mintázat az, aminek nincs valós alapja.

A valós önbizalomhoz két dolog tartozik szervesen: bízom abban, hogy jól látom a dolgokat, de képes vagyok leellenőrizni és felülvizsgálni a következtetéseimet. E két dolog pedig egyensúlyban van, tudom, mikor kell az egyiket, mikor a másikat "bekapcsolni".

Még egy kérdés felvetődhet: akkor mégsem befolyásolja a "hitünk" az életünket? De. A pozitív hozzáállás abban segít, hogy ne menj el a lehetőségek mellett. Mert azok mindig jönnek... de... véletlenszerűen. Az eső és a napsütés sem tart örökké. De mindig van esős és napsütéses nap is.

Te babonás vagy? :-)

Ajánlott olvasnivaló: http://www.kti.szie.hu/FHTT/letoltes/altudomany/Fodor_Altudomany_2008.pdf