Egy csomó téma van a fejemben, de nagyon el vagyok úszva a munkában, sajnos nincs időm írni. De élvezem is, ahogy most belemerültem. Alkotok, nagyon jó. Sok új termékem lesz, remélhetőleg meg tudok jelenni majd velük szeptemberben a külvilágban is. Izgalmas dolgok készülődnek! :-)
(Csak magamnak, emlékeztetőként, hogy miről is szeretnék írni majd: kékszalag és a sznobizmus, változások, hol vannak az igazgyöngyök.... Nektek is írtam, kedvcsinálóul...)
De most először a nyárról. Annyira szép. Olyan "telítetten" szép. Színekkel, ízekkel, illatokkal, meleggel, vízzel, földdel. Ahogy ezt írtam, felvillantak előttem a képek: egy virágmező, amit nemrég lefotóztam, hogy főzni tanulok (profibban, mint eddig), és tele van minden új ízekkel, illatok: parfümöt keresek már régóta, ami nyárra jó: friss, de ravasz, ugyanakkor pikáns és sokrétű... Barack, eper, paradicsom, dinnye. Víz-illat. Strand, naptej, halászlé. Föld: kertészkedem is, amennyire futja az időmből. Tele vagyok növényekkel, egyik reggel az erkélyen termett paradicsomot reggeliztem -szintén ott termett - bazsalikomos vajas kenyérrel.
A minap a nagynéném várt minket ebédre. Élveztem: mesélt a régi időkről (konkrétan a dédnagyapámról, és a társaságukról), mutatott ősrégi fényképeket, és olyan igazi, "békebeli" marhahúslevest tálalt fel. Ő több, mint hetven éves, így ez több szempontból is nagy teljesítmény.
(Apropó, régi fénykép: már a digitalizált verziót mutatta. Szép, fényes kép volt, valaki beszkennelte, és fotópapírra kinyomtatta újra. Megállt az idő a fénykép felett. Elgondolkodtam: lassan az a kifejezés is kimegy a divatból, hogy "megsárgult fényképek". Elektronikusan már nem sárgul tovább. Megmarad a dédapám arca a jövő nemzedékeknek is. )
Nagynéném igen vallásos. Nem az a bigott fajta, hanem az, akinek az értékrendszerét meghatározza a vallásos neveltetés: nem az egyház, hanem a rendszer. (No a hitre egyszer majd visszatérek. Nem hiszek istenben, de hiszem, hogy létezik valami világrendező pozitív erő. Nem, most ebbe nem mászok bele, ez is egy téma lesz később.)
Szóval: ő mesélte, hogy a keresztény év nem a Szilveszterrel-Újévvel kezdődött, hanem a az adventi készülődéssel. Luca-nap, majd Karácsony. Ami a fény ünnepe, úgynevezett szaturnália. A Karácsonnyal lényegében azt ünnepeljük, hogy az év leghosszabb éjszakáján (dec 21) túl vagyunk. Aztán Vízkereszt (bevallom őszintén, itt nem tudom, mit ünnepelnek, de ekkor szedik le a karácsonyfát) - majd Farsang. Azaz temetjük a telet. Böjt következik, a húsmentes időszak, elvileg ekkor füstölődnek a malackák tesztrészei a füstölőkben. Majd Húsvét, a tavasz, a megújulás ünnepe. Nyár, az aratás (A kemény munka), az új kenyér. Az ősz, a szüret, készülődés a télre.
Majd a Halottak Napjával zárul az év. A születéstől a halálig. A fény születésétől (nem Jézusétól, bocs) a fény elalvásáig, majd újra ébredéséig.
Ez az analógia az életünkre is igaz, és remélem, ez nem hangzik közhelyesen.
Gyönyörű volt ebben az évben a tavasz: számomra tele újdonsággal és lehetőséggel. Gyönyörű, friss színek, friss illatok, új élmények, megújulás, minden tekintetben.
Jelenleg a nyár van. Érett szépség, teli színek, illatok, a munka gyümölcse. Itt tartok most az életemben is.
Kérdések, amik bennem ragadtak: vajon ünnepeljük még életünk fontos eseményeit? A tavaszt, a nyárt, az eredményeket, a haladást?
Aztán: milyen lesz majd az "őszöm"? Életem alkonya? Ha jól csináltam eddig, akkor színekkel teli, és sok tartalékot sikerül megőriznem a nyárból is. Amik télen majd a meleg szobában elővéve visszahozzák néha a napfényt.
Utolsó kommentek