Sikerkereső

Nemrég megtaláltam az általános iskolai hetedikes-nyolcadikas fogalmazásaimat. Néhányból idézek.

Az olvasásról:

"Nekem mindig nagy éményt jelentett az olvasás. A könyv az egy olyan csodálatos dolog, amellyel a szobámban ülve egész távoli tájakra is eljuthatok. Amikor olvasok, nem látom a betűket, hanem éppen azt a képet, képsorozatot, amiről az író mesél."

A nyaralónkról:

"Rendszerint minden nyáron itt töltünk legalább egy hetet egyhuzamban. Itt azért szeretek lenni, mert minden olyan nyugodt és egyszerű. Ez a nyaraló ugyan kicsi, de nekünk elég. Egy tenyérnyi helyen áll, mely üde zöld pázsittal van borítva. Itt-ott vastagtörzsű fák állnak, melyek árnyékot tartanak. Lombjukban mókus, és többféle madár is megtelepszik. Pirkadatkor és alkonyatkor tőlük hangos ez a parányi hely. "

Az őszről:

"Az ősz igen szép évszak. A fák levelei sárgulnak, pirosodnak. Ilyenkor gyönyörű az erdő. A költöző madarak útra készülnek, falun belül a villanydrótokra telepednek, és sokáig ott csiripelnek, és tanácskoznak.
A szőlővel beültetett domboldalakon az őszi verőfényben sürgő-forgó embereket látni. Szüretelnek. Néha még távolról is látni, hogyan viszik az erősebb férfiak a hatalmas puttonyokba rakott dús, érett szőlőfürtöket a présházba.
Az alma is ilyenkor érik. Szinte még szabad szemmel is látni, ahogy pirosodnak, gömbölyödnek a gyönyörű gyümölcsök.
Az állatok is készülődnek a nemsokára beköszöntő télre. Vastagodik a selymes tapintású bundájuk, tolluk. A sündisznó és társai majd a hosszú tél alatt álmot alszanak, más állatok kezdik a táplálékgyűjtést. Nagyon szeretem az őszt, mert ilyenkor minden gyönyörű színben pompázik."

Egy téli reggelről:

"Ilyenkor, télvíz idején engem legtöbbször hangos varjúkárogás ébreszt. Amikor kinézek az ablakon, nagyon sivár látvány tárul elém. A bágyadt fényű nap szürkésfehér színű fényáradattal látja el a világot. A borús, hót ígérő, egybefüggő felhőtakaró alatt sok kis fekete madár száll a szélrózsa minden irányába. Az emberek, ha tehetik, nem szívesen mozdulnak ki a meleg otthonukból. Ilyenkor minden mozdulat eltörpül, lomhává válik. Csak a hógolyózó, vagy hóembert építő gyerekek élénkek, de ők is csak délután."

A békéről (a szocializmus kimúltával hívjuk ezt inkább manapság már nyugalomnak):

"Leginkább a tavasz, virágkoszorúba öltözött fáival, millió csokorra való különféle, ragyogó szépségű virágcsodáival. A nyár is ide tartozik: korlátlan szabadságot jelentő, rövidnek tűnő, de hosszú, napsütéses napjaival. A béke jut eszembe a fecskék tanácskozásáról a villanydrótokon. Ősz felé a vadlibák vonulásáról dél felé, a gyönyörű, pirosló hajnalokról és alkonyatokról, az erdők ezerféle színeiről. Békét jelent számomra a hópelyhek szállingózása, a nagyszerű lesiklások szánkóval a lankás domboldalakról."

Megmosolyogtató mondat (Megj: kettő db jó tulajdonságát említettem meg. :-) ):

"Még sokáig tudnám sorolni Nyilas Misi jó tulajdonságait, de hagyok belőle későbbre is."

Milyennek képzeltem a jövőmet?

" Nekem a jövendő családi életemről sok elképzelésem van, de ezek közül nem biztos, hogy mind teljesül. A kívánságaim között szerepel, hogy kb 20 éves koromban szeretnék férjhez menni egy olyan fiúhoz, akiről biztosan tudom, hogy vele nem rontom el az életemet. A családi életben szerintem a legfontosabb tényező a szeretet. Amelyik kis közösségben ez nincs meg, az már tulajdonképpen nem is lehet család. Én a gyerekeimet akármit csinálnak is szeretni fogom, mert mindig a gyerekeim maradnak. Arra próbálom majd őket nevelni, hogy mindig két lábbal álljanak a földön, és értékeljenek minden emberi jót. Azokat feltétlenül szeressék, akik őket is szeretik.
Szerintem nagyon értelmetlen az, hogy valaki jó vagy rossz szülő. Lehet, hogy a kívülálló felnőttek azt hiszik, ez vagy az jó szülő, mert a gyerekei illedelmesek, rendesek, stb. De mit éreznek a kicsik? Ő egy rossz szülő, mert a gyerekeit sehova sem engedi el, minden percüket beosztja. Hogy lehetne így igazságot tenni?
Én szigorú szülő leszek, de csak néhány dologban (pl tanulás), engedékeny (de csak bizonyos mértékig) és a gyerekeimet úgy kezelem, mintha a gyerekeim lennének, nem pedig rabszolgák, akik teljesen, kényszerből rám lennének utalva."

Ma is így mondanám ezeket. Mennyi kép élt bennem már akkor is! Szeretem azt a kislányt, aki akkor voltam, és aki ma is vagyok. Sikerült megőriznem belőle nagyon sok solgot, jó tulajdonságot.

Mit mondanál a 20 évvel ezelőtti önmagadnak? Teljesítetted az álmait? Vagy legalábbis megőrizted őket, küzdesz még értük?

Mit mondana a 20 évvel később önmagad a mainak? Jó úton jársz? Így vagy a legboldogabb?