Sikerkereső

Fotózom, rendületlenül. Egyre jobban szeretem ezt a dolgot. Mennyi és milyen érdekes örömeket ad!

Megpróbálom ezt felsorolni, hátha ti is kedvet kaptok hozzá. :-)

Egyrészt sikerélményt jelent. Viszonylag könnyen megtanultam kezelni a gépet, és pár dolgot ugyan még nem értek pontosan, javulok, és igyekszem kihasználni a gép lehetőségeit. Jó érzés, amikor egy-egy jólsikerült kép néz vissza rám a képernyőről. Akár egy elkapott pillanat, akár a jó kompozíció, akár a szép fények, akár az, hogy egy-egy helyzetet jól sikerült megoldanom.

Aztán a szemem is átalakult. Nagyra nyitott, kerek szemekkel nézek a világba és annyi minden érdekes dolgot fedezek fel! Pl ma az utcánkban levő kis pub ajtaja felett cinkeetetőt fedeztem fel. Keresem a megörökítendő pillanatokat.

Kezdem érteni, miből áll össze egy kép. Felfigyelek az árnyékokra, a mozdulatokra, az aprókra is (hmm, tudtátok, hogy a Margit-híd a Combino alatt annyira mozog, hogy berázza a képet?), zársebesség, fényirány, fénymennyiség, távolság.

Szintén új dolog, hogy amikor fotózgatok a városban mindenfelé, felállítom a kis állványomat, az emberek odajönnek, mondanak valamit, vagy egyszerűen csak néznek. Ma a Halászbástyán egy férfi meg volt bolondulva a kíváncsiságtól, hogy mit állítgatok a gépemen, no és hogy az eredmény milyen lesz? Az utcán soha életemben nem ismerkedtem senkivel, na de most? Hetente öt új ismeretség.

A legfontosabb pedig: mindig magamon kívül kerestem a szépséget. Azaz: úgy próbáltam összeállítani, hogy nagyon sok embert kérdeztem meg valamiről, hogy szerinte ez szép-e, és "statisztikai átlagot" vontam a véleményekből. Valahogy mindig sántított ez nekem. Most rájöttem: azért, mert él bennem kép a szépségről. A szép színekről, szép mozdulatokról, szép helyzetekről. Én tudom tehát, mi a szépség. De nem ott volt, ahol kerestem. Azaz inkább: ott nem volt, ahol kerestem.

ui: ha találok galérialehetőséget itt a blogon valahol, rakok fel képeket. De külön ezért nem csinálok weblapot, vagy mit, ahhoz nincs türelmem.