Sikerkereső

Nem is tudom, írtam-e már erről a fogalomról. Úgy rémlik, igen, de ha mégsem, most leírom újra.

Ezt a fogalmat a salsatanárom ismertette meg velem. Az ellentartás a táncban használatos kifejezés, amely a két táncoló közötti távolságtartást fejezi ki. Itt azonban nem a távolság a lényeg, hanem a megtartás, az egyenes testtartás, és a partner mozdulataival szembeni épp-elég ellenállás kifejtése. Példával megvilágítva: túl nagy az ellentartás, ha úgy érzed, a másik fél egy fabábu, túl kicsi, ha rongybaba. A tánc akkor szép, ha ők egymásnak sem nem fabábu, sem nem rongybaba, így a tánc elegáns, sőt, mi több: élvezetes lesz. Akár a táncolóknak, akár a nézőknek.

Én mostanában nagyon hiányolom a "táncpartnereket". Hogy miért az idézőjel, mindjárt kifejtem.

Milyen érdekes: a tánciskolában folyamatos párcserékkel tanultunk táncolni. Persze nekem sem mentek sokszor a lépések, gyakran egymástól tanultunk. Kínlódtam vele. Nem jó olyannal, aki nem tud legalább annyira táncolni, vagy kicsit jobban, mint te. Nincs ellentartás. (Mellesleg itt tanultam meg azt is, hogy: "Hölgyeim, lehet, hogy Önök a 'valóvilágban' ötszáz embert irányítanak, de a táncban a férfi irányít! Ha vacakul irányít - akkor is!!" Csinálok nekik egy kis reklámot, megérdemlik: www.salsacaliente.hu - Menyhért Attila volt az illető tanár. Problémám volt, hogy sokszor vettem át én az irányítást, mert nem bírtam a bénázást. Aztán egyszer táncoltam vele egy lépéssorzatot, mert nagyon nem ment. Azonnal megtanultam. Persze irányítani esélyem sem volt, de nem is akartam. :-) Rádöbbentem: ja, hogy ezt így is lehet? Köszönet érte. Ezt a gondolatsort pedig továbbvihetitek egy picit magatokban, én most nem tenném. :-) )

Számomra egy igazi jó beszélgetés is egy tánc. Ezért az idézőjel. Kell, hogy érezzem a másikban is azt, hogy érdekli, felvillanyozza a téma. Ő is aktívan alakítja a beszélgetés menetét. S ami még fontos: lehet vele (a jóízlés határain belül) bármiről beszélgetni. Nincs indokolatlan tabutéma, sőt, a másik megfelelően tájékozott az adott témáról, sőt, mi több: véleménye is van, amely mellett kitart. Persze nem makacsul, ha úgy gondolja, ez változhat is, de megfelelő érvek hatására.

A beszélgetés témája szintén változhat. A barátnőimmel (hiába küzdök ellene) általában érzelmi kérdésekről, problémákról beszélgetünk. Pedig én szeretem, ha új dolgokat hallok: mindenre nyitott vagyok. Legyen az például gasztronómia, extrémsport, informatika, művészetek, tudományok, bármi. Ezekkel alapvetően nem foglalkozom, persze, de van véleményem róluk.

Ez veszélyes picit, mert én jó beszélgetőpartner, azaz jó "táncos" vagyok. Kíváncsi vagyok, minden érdekel. A téma is, a másik ember is. Egyszer kb félórán keresztül hallottam, ahogy valaki egy vadásztöltényről beszélt. Miből készül, hogy repül, hogy csapódik be. Évekkel ezelőtt történt, de ma is emlékszem. Azt hiszem, ez az előnyöm is. Órákig vagyok képes pisszenés nélkül hallgatni valakit, ha érzem, hogy szívből, lelkesedésből beszél.

Táncpartnerem van néhány. Van olyan, akivel szinte mindenről tudunk beszélgetni, van olyan, akivel csak egy-két aktív témánk van, de nem tudjuk megunni.

Nemrég (a hét elején) találkoztam egy újjal. Gazdasági témákról beszéltünk, és úgy belefeszültem, mint vitorla a szélbe (azaz pozitív feszülésről beszélek, persze). Nagyon jól esett.

No és miért kellenek az ilyenek amellett, hogy élvezem is ezt? Ettől érzem, hogy fejlődöm. Az élet maga a fejlődés, akármilyen értelemben is vesszük. Tologatom a határaimat és élvezem.

Mérő egyszer azt mondta, ha jól emlékszem, hogy az ilyenekhez Kunderáról kell beszélgetni a kollégium padlóján ülve. Hát igen, akkor is megvolt valami hasonló - de vajon miért hagyjuk abba ezeket a "világmegváltó" beszélgetéseket?

Azaz mások miért hagyják abba? Én igyekszem gyakorolni, ha van kivel.