Sikerkereső

Újra erről írok. Az elmúlt időszakban sok hatás ért ezzel kapcsolatosan, és sokat gondolkodom a témán, mint mindig.

Egyik régebbi posztomban írtam, hogy akit szeretünk, az beíródik a szívünkbe és ott marad nagyon sokáig. Még most is így gondolom. Sőt, ebben meg lehet cáfolni, akinek kedve van hozzá, de véleményem szerint akit szeretünk, azt szeretjük már az első pillanatban is. Persze nem minden 'első látásra szimpátiából' lesz kapcsolat (barátság vagy akár szerelem), mert előfordulhat, hogy ezt a szeretet-csírát nem tudjuk virágra borítani. Akkor megmarad csíra-állapotában.

Olyan is előfordul, hogy valaki roppant ellenszenves első pillanatban, és mégis nagyon jó dolog születik a megismerkedésünkből. Szerintem ez azért van, mert intenzív hatást gyakoroltunk egymásra - és ez az előjeltől teljesen független. Az intenzív hatás a lényeg.

Hogy miért szeretünk meg valakit, éppen őt, na azt nem tudom, de nem is akarom tudni. Nem lehet reprodukálni. Nem tudom magam "megszerettetni" valakivel. Nem tőlem függ, hogy szeret-e engem. Tőle függ, az övé az érzés. Az én dolgom, hogy önmagam legyek - ami nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

Ne próbáljak megfelelni, szóba hozhassak bármit, lehessek gyenge, buta, szerencsétlen, elesett. Persze lehessek ugyanennek az ellentéte is, vagy akár bármi más is, de ne kelljen hazudnom.

Régóta hangoztatom, hogy aki szeret, nem megy el. Ott van. Ott marad. Nem, nem tűr el mindent, néha fáj neki, ha bántom, amit néha sajnos akarattal teszek. (Durván hangzik? Pedig igaz. Otthon adjuk ki magunkból a mérget sokszor...)  Aki szeret, nem akar megváltoztatni. Lehet, hogy elmondja, hogy ez, vagy az a dolgom másképp jobb lenne (nekem is), de így is én vagyok, így is elfogad, na és akkor mi van, ha neki nem tetsző módon viszem az életem. Mellettem lesz akkor is, ha elkövetem azokat a hibákat, amiket ő a "helyemben" nem tenne. (Persze sosem lesz a helyemben.) Elfogad, ha megyek, elfogad, ha jövök. De jobb, ha jövök, és jobb, ha maradok. Jó, hogy vagyok. Ez fordítva is így van. Jó, hogy vagy.

Még egy nagyon fontos dolog: mindenki másképp szeret. Azaz más módon. Azaz: más módokon mutatja ki. (Hogy mit érez, azt pedig a CT vagy az MRI talán meg tudja mutatni...) Óva intenék mindenkit attól, hogy azt mondja, a szeretetet csak így, vagy csak úgy lehet és szabad érezni vagy kimutatni. Senki nem tudja kisajátítatni ezt az érzést (még én sem, hiába próbálkozom azzal, hogy most majd jól definiálom - csak azt tudom meghatározni, számomra mit jelent ez). (Született is egy könyv a szeretetkimutatási módozatokról - A szeretet öt nyelve a címe, én nem olvastam, csupán hallottam róla. Nem hinném, hogy öt, de talán öt gyakori módja van a szeretet kimutatásának. Jó ötlet volt ez a szerzőtől.)

Mit is akartam én ezzel a poszttal most? Megerősíteni egy fogadalmamat. Nem fogok kaparni senki után, aki menni akar, menjen, segítek neki csomagolni. Nem fogok próbálkozni megfelelni valakinek, akinek úgysem tudok, akárhogy küzdök. Nem fogok görcsölni azon, vajon érthető-e a szeretetem.

Amit viszont fogok a jövőben ennél sokkal többet: a tőlem telhető legjobban kimutatni a szeretetemet azoknak, akiket érint. Ha úgy érzem, már nem tudom eléggé mutatni, akkor mondom is. Vagy akár egyszerre is. Mutatom is és mondom is. Tőlem telhetően. Elvárások nélkül. Elfogadva. A szeretet (számomra) biztonság. Mindkét oldalon.

Egy mondat a végére, egy kisgyerektől, nagyon tetszett: "Onnan tudod, hogy valaki szeret téged, hogy úgy érzed, a szájában biztonságban van a neved."