Mottó: "ha álmodol - s nem léssz az álmok rabja,
gondolkodol - s ezt célul nem veszed..."

- Rudyard Kipling: Ha

Június elején írtam egy IQ-tesztet és beválasztottak a legokosabbak közé. Természetesen ez roppant megtisztelő, de azért elgondolkodtam az ész szerepéről a mindennapjainkban.

Sokáig nem akartam ehhez a szervezethez csatlakozni (a Mensáról van szó), mert nem akartam okoskodók közé kerülni, sőt, az észnek sem akartam túl nagy szerepet tulajdonítani az életemben, mindjárt elmondom, miért.

Az IQ magassága/mértéke nem jelzi előre az életbeli sikerességet. Azaz: nem sikeresebbek magán-, illetve üzletemberként a magas IQ-sok sem, mint mások, valahol máshol van a bölcsek köve elrejtve. Nagyon sok esetben tapasztalom, hogy a kimondottan okos emberek valahogy szárazak, okoskodók lesznek egy idő múlva, elvesztik humorérzéküket, kapcsolataikban sem sikeresek. Én is szívesebben töltöm együtt az időmet egy kevésbé okos, de csupaszív, mint egy nagyon okos, de hideg emberrel. (Mellesleg nagyon érdekes: tudtommal a Down-kórosok speciális jellemzője a nagyfokú szeretetre való képesség. Volt idő, amikor egy társaságban voltam Down-kórossal, hát szívmelengető az az elfogadás, ami belőlük jön. Persze ez nagyon kiszolgáltatottá is teszi őket, és biztosan függ ez a dolog az állapotuktól is. Akit ez érdekel, kérem nézzen utána megbízható forrásokban a témának. )

Tudományos vizsgálatok szerint az IQ és az EQ (utóbbi az értelmi intelligencia,Daniel Goleman zseniális pszichológus felfedezése) egy bizonyos szintig (azt hiszem, talán 125-ig?) pozitívan korrelál (azaz együtt növekszik), felette nem mutat összefüggést. Mérő óta tudom, hogy a szeretet nem alapérzelem* (érdekes módon) csupán evolúciós maradvány - a túléléshez kellett valaha. Ezekből önkényesen következtettem, hogy a magas EQ-ra akkor van szükség, ha az IQ viszonylag alacsony - miért is? Hogy a falkán belül maradva jobban megvédhetők legyünk a többiek által a külvilág életveszélyes támadásai ellen. Magas IQ-nál erre talán nincs szükség, mert egyedül, problémamegoldó képességünket latba vetve meg tudunk (tudtunk) küzdeni az oroszlánnal. 

Ezért nem írtam eddig IQ-tesztet. Falkán belül szeretnék maradni, periférián lenni nem túl jó. (Azaz eddig nem volt jó, erre visszatérek majd.) Érdekes dolog, hogy a tesztírás előtti előadásban elhangzott, hogy a magas IQ éppúgy devianciának számít, mint bármilyen más kirívó tulajdonság; így a magas IQ-sok elviseléséhez is tolerancia kell. Ezt a bőrömön éreztem gyerekkoromban is sokat, itt visszaigazolva láttam. Több tanárom rivalizált velem, kevesen tudták elfogadni az örökös kíváncsiságomat. A társakról nem beszélve. Azt hittem akkor, hogy velem van a baj. Hát most kiderült: nem egészen. Mindössze deviáns vagyok, de soha rosszabb devianciát. :-) Ezt a devianciát amúgy a környezet reakciói miatt igyekeztem elrejteni magamban sokáig.

Vissza az IQ-ra: nem bírom az okoskodókat tehát. Nem bírom a kultúrsznobokat sem, az elitistákat sem. (Nesze tolerancia...) Ha valami tetszik, nézzem/csináljam/élvezzem azért, mert egyszerűen csak tetszik, ne pedig azért, mert adott csoporthoz tartozás megköveteli ezt tőlem. Tehát: ne próbáljak mindent agyból megoldani, néha érezni is kell, sőt.

Továbbmegyek. Az igazi okosság maga a "józan paraszti ész"-nek hívott dolog szerintem. Hiába tud valaki hihetetlen gyönyörű matekegyeneleteket megoldani (ezért minden tiszteletem emellett) ha egy sótlan személyiség. Bár persze egyénenként változik, kit mi tesz boldoggá. A józan paraszti eszünk a hétköznapokban a napi problémamegoldás, a nyitottság, a hülyeségek elkerülése. Azért nem igazán volt még olyan probléma, ami elől elfutottam volna eddigi életem során; addig gyűrtem, míg megoldódott. Így vagy úgy.

Egyvalamiben tévedtem a viszonylag magas IQ-mat és a csoporthoz tartozást illetően. Hogy a gondolkodás számomra nem választás kérdése. Nem tudok nem gondolkodni, kérdezni, kíváncsiskodni, "problémátmegoldani" - egyszerűen belülről fakadó igényem a jó (néha világmegváltó) beszélgetés, az új, addig ismeretlen dolgok, helyek felfedezése, a belemerülés tevékenységekbe. Hiába nyaggattam az ilyen témáimmal a környezetemet, nagyon kevés embert érdekel mostanság, hogy például miért van szivárvány a nap körül verőfényes időben. Persze nagyon szeretem azokat, akik körülöttem vannak, de nemrég jöttem rá arra, hogy más is kell.

Köszönet Csodabogárnak ezért. Ő volt a kapu a két világ közt. Ma már büszke vagyok a "másságomra", és kíváncsian várom, mi újat hoz majd az életembe a Mensa.

*: alapérzelem hatféle van: harag, undor, öröm, szomorúság, félelem, meglepődés. Jellemzője, hogy az emberek ezeket egymás arcán kultúrafüggetlenül felismerik.