Sikerkereső

A minap hallottam egy történetet egy anyukáról, aki mlm-es valamivel foglalkozott, és elkapta a fásultság annyira, hogy valószínűleg terápiára kell majd mennie. Beleunt a folytonos hurráoptimizmusba.

(Közbevetés: mostanában erősen forrong a coachingpiac, és szerintem nem jó irányba mutatnak a változások. Legalábbis nem abba, amivel én azonosulni tudok. Jelentősen romlani fog a megítélése érzésem szerint, elsősorban a nagyon sok félreértelmezés miatt. Nagyon-nagyon remélem, hogy nem kerül bele az ezoterikus csodatevő-irányzatba, azaz nem az lesz majd belőle, mint pl a homeopátia, vagy az asztrológia,  mert akkor azt hiszem, szakmát váltok, pedig azt nem szeretnék. Dolgozom azon, hogy minden ilyesmitől markánsan megkülönböztessem magam.)

De vissza a hurráoptimizmusra. Visszaolvasva a saját soraimat is: úgy látszódhat, mintha én is ilyenről beszélnék. Távol álljon tőlem. Az életben vannak hullámvölgyek, vagy akár állandó negatív dolgok is, de sikeresnek, jókedvűnek, megkockáztatom boldognak ezekkel együtt kell lennünk. Azaz: az a boldog ember, aki nem önámításból, hanem őszintén, hitelesen a rosszal, a negatív tulajdonságaival (gyengeségeivel), a nehéz helyzeteivel úgy tud bánni, hogy az élete örömteli marad. Sőt: így is képes kimagasló teljesítményre. Én ezeknek az embereknek tudok a partnere lenni abban, hogy ez sikerüljön. Hogyan? Van egy angol nyelvű mondás erre: "Been there, done that." - Voltam arrafelé, megcsináltam ezt is. Sok mindent átéltem, és az a mondás is igaz, hogy "ami nem öl meg, az megerősít". Hát, én erős vagyok. :-)

Mit teszek, amikor a negatív dolgok elrontják a kedvem? (Sajnos az elmúlt hétvégém is ilyen volt egy régóta fennálló családi probléma miatt, amelynek nem az aktív résztvevője, csupán elszenvedője vagyok.) Egyrészt: beszélek a hozzám közelállókkal. Sőt: néha dühöngök is. Kiadom a feszültséget, félévente egyszer elszakad nálam a cérna. (Persze ezt sosem úgy, hogy olyat bántsak vele, akit szeretek. Vagy ha véletlenül megtörténik, tudok bocsánatot kérni is- sőt: jóvá tenni is. - Hiszek abban, hogy a bocsánatkérés nem elég, de erről majd egyszer később írok. - ) Ők már ismernek annyira, hogy tudják: néha erre is szükségem van. Viszont: figyelek arra, hogy ne terheljem túl őket. Az érzéseimért én vagyok a felelős, nem szabad, hogy az legyen a megoldás, hogy valaki vállára ezt átrakom. (Évekig tanultam, hogy másképp csináljam, sikerült.)

Aztán: ha még maradt a feszültségből: futok. A futás sok mindenre jó, egyrészt testedzés is, de nagyon jókat lehet közben gondolkodni is. Tényleg elviszi a rosszat is belőlem.

Ha esik az eső, és nem tudok futni, táncolok, bent a szobában. Mindenképpen valami testmozgás, ami segít ilyenkor.

Ha netán ehhez nem lenne kedvem, akkor elmegyek autózni egyet és üvöltetem a zenét a autóban. Énekelek jó hangosan, sőt: néha ott sírom ki magam. Néha jó ám sírni is. :-)

Van úgy, hogy nekifogok a fotózásnak, és 2-300 képet csinálok egyszerre egy témáról, és megpróbálom beletenni az érzéseimet a fotóba. Addig csinálom a képeket, amíg benne nincs az, amit keresek. Amit szeretnék megmutatni.

Olyan is van, hogy berakok egy filmet és megnézem. Általában olyat, amiről tudom, hogy közel áll az érzéseimhez, így a filmen keresztül ki tudok jönni belőle.

Persze ezek "elsősegélyek", amiket felsoroltam. Van úgy, hogy néhány napig is rossz kedvem van (mert akkora súlyú dolog történt). Olyankor is csinálom a fentieket, de többet belőlük. Emellett adok időt is arra, hogy elmúljon a rossz. Ha nem történt szélsőséges esemény (haláleset, válás, stb.) akkor ez pár napnál nem tarthat tovább.

Az optimizmus kulcsa: "bárhogy is lesz, megoldom". Ez a lényeg. Önáltatás azt hinni, hogy sosem lesz rossz, hogy mindig minden elsőre sikerülni fog, hogy sosem lesznek akadályaink. Lesznek. Nehéz is lesz. Fájni is fog.

Ne hazudd magadnak a boldogságot, hanem valld be, ha néha nem megy - ez a természetes.

Az egyenleg pozitív legyen (a pozitív és negatív dolgok-érzések egyensúlya), ez a fontos.

Hallgasd meg ezt erőgyűjtésnek, ha van kedved: Seal - My vision,  egyik kedvencem. Eredetiben nem ilyen "technos" vagy milyen - úgy jobb.

ui: apropó, holnap a Pecsában Seal koncert van!

update: egy nagyon fontos kedvjavítót kihagytam. Ez a takarítás. Bizony ám! Ha elvették a kedvedet, nosza, ugorj neki takarítani! Mire végzel, a lekedben is rend lesz. Komolyan! Próbáld ki! :-)

Ma érdekes volt, jött velem a napsütés, ahogy Skóciába is eljött velem. :-) Eszembe jutott erről egy zene, a Crowded House - Weather with you. Hallgassátok örömmel.

update: Hihhetetlen. :-))) Kerestem ezt a számot a Youtube-on, és tessék: itt egy filmalkotás a zenére, mely szerint a nap SÜT Skóciában. :-)))

Hetente 15 km-t lefutok!

Nagyon szeretek futni, ha néhány napot kihagyok, már szinte beteg vagyok. Ez egy külön rituálé nekem: elsétálok a Margitszigetig, végigfutom a futópályán a távot, a végén a zenélő kútnál megveszem a zöldteámat és hazasétálok.

Mindig érdekes emberekkel találkozom közben. A futás maga a küzdeni tudás. Láttam nagyon lassan futó kopasz embert már, szerintem rákbetegséggel küzdött. Látok egy bácsikát viszonylag gyakran, ő csak sétál, de többször is hetente.

Randizó párok a padokon, vagy a parton is közvetlenül. Sorállás a kútnál, és az autók megállása ahíd alatt, ahogy elsőbbséget adnak a futóknak.

Hobbifutók, fogyással küzdők, és a profik: pulzusmérővel, márkás cuccban (szigorúan), mp3-mal.

Ma egy dobosszekcióval is találkoztam a végén, a zenélő kút előtt. Ők voltak azok: Drumsters - Tiszta jó szambahangulatot varázsoltak a fák alá hirtelen!

(Majdnem raktam smiley-t ennek a címnek a végére is, de már mindegyik végére raktam, így most lehagytam. :-) Hiába, jó kedvem van mostanság. :-) )

Tehát: ma átpakoltam az "archív" szekrényemet, benne van gyakorlatilag az egész életem papírok, könyvek, jegyzetek, diák, vetítőfóliák formájában. Hihetetlen mennyiségű tudás felhalmozva, összevissza. (Apropó, majd egyszer rászánok egy hónapot, és digitalizálom a dolgaimat. Beszkennelek mindent és csoportosítok, hogy meg tudjak találni mindent, ha kell hirtelen. Most egyetlen lapért pakoltam át minden egyes dossziét...)

Már rengeteg dologgal foglalkoztam életem során, döbbenetes volt átnézni is, pedig tényleg csak a hasznosat őriztem meg. Sorban jöttek elő a hatalmas élményeim, és rájöttem, azért már tettem le az asztalra pár dolgot. Most felsorolom azt, amire büszke vagyok. :-)

Nem is tudom, mikor köteleződtem én el a "forradalmiság" mellett. Az egész karrierem arról szólt, hogy mindig újat akartam alkotni, és mindig meg akartam változtatni valamit. A nagyobb sikereket megosztom veletek.

A legeslegelső munkahelyem csupán pár hónapig volt (kaptam egy jobb ajánlatot, és elfogadtam) - környezetvédelmi aktivista voltam. Innen az M0-ról szóló cikkemre vagyok a legbüszkébb, leginkább újságíróként dolgoztam akkoriban. A Környezetvédelem című folyóiratban jelent meg ("M0-s nullamegoldás" címmel), egy jó kis feldolgozása volt a témának. Az M0-s akkor még eléggé rosszul volt kialakítva és sikerült rávilágítanom a hibáira. Azért tiltakoztunk ellene, mert ha megépítik az északi körgyűrűt (nem tudom, hol tart most a dolog) - kettészelik vele Budapest tüdejét. Egyébként a sztrádaépítés nem jelent megoldást a dugókra. A dugók megoldása a megfelelő közlekedésszervezés, de ebbe most nem megyek bele, nézzen utána, akit érdekel. :-) Nagy élmény volt a főkapitányságtól kirendelt rendőrautóban mászkálni föl-alá az M0-n, és interjúvolni közben a százados urat. :-) Akit érdekel, keresse meg ezt a cikket. Jól sikerült, ma is vállalnám. Ja, az M0-s kialakítása sokat javult azóta (bár még mindig baleseti gócpont). Talán egy pici szerepem nekem is volt benne.

Az első "komoly" munkahelyemen, egy autóalkatrész-gyárban még környezetmérnökként dolgoztam. Akkor indult el Magyarországon az ISO14001-es vállalatirányítási rendszerek kiépítése, az enyém az ISO-ban a negyedik volt, az EMAS rendszer szerinti (szigorúbb az ISO-nál) minősítésben viszont az első. Itt tanultam meg, mi az, hogy audit, de azt is, hogy akkor ismersz egy szabályt, ha jól meg tudod kerülni. Félreértés ne essék: nem kerültük meg őket. Itt jöttem rá arra, és próbáltam megmagyarázni az akkori menedzsmentnek (hiába), hogy a környezetvédelem nem az auditról szól csupán, hanem arról, hogy termelj minél kevesebb hulladékot (állítólag Japánban vannak olyan cégek, amelyek szinte nulla hulladékkibocsátással működnek) - hiszen így leszel hatékony és gazdaságos! A hatékonyság nagyon megtetszett, és rájöttem, a minőségbiztosítás ezt talán jobban szolgálja.

Így kerültem Tatabányára, a következő munkahelyemre, egy amerikai elektronikai céghez. Először hasonló (de már vezetői) munkakörbe, majd az én feladatom lett a QS9000-es autóipari minősítés megszereztetése is a vállalattal. Amit erről tudni kell: ez a legszigorúbb minősítési rendszer, és tényleg nem a papírról szól: jónak kell lenni valójában. Jellemzője, hogy nem lehet hibapont az auditon. (Veszélyes üzem az autó, ezért ilyen szigorú ez a dolog.) Nem volt. :-)

Ugyanennél a cégnél szerettem bele a papírmentes iroda ötletébe. Hihetetlen mennyiségű tanulmányt, felmérést, stratégiai elemzést végeztem, melyben kimutattam: igenis van értelme belevágni, hiszen a napunk kb 40%-át papírokkal való rohangászással töltjük. (Nyugodtan mérd fel a saját idődben is.) Egy nagy nyomdatechnikai céggel dolgoztunk együtt, akik kivittek a düssseldorfi nyomdakiállításra, ami egyben életem első repülőútja is volt. Nagy élmény volt: akkor és ott találkoztam először IMAX mozival, ahol bemutatták, hogy nézhetne ki valójában egy papírmentes iroda. Képzelj el egy olyan munkaasztalt, ami körülbelül úgy néz ki, mint egy irányítópult, de előtted nem kézzelfogható, hanem kivetített dolgok vannak, és a kezed mozgatásával lapozol, irányítasz, gépelsz. Persze ez így nagyon futurisztikusan hangzik, és nem is ez lett volna a végső megoldás, de a papírmentes iroda még mindig megvalósítható ötlet. Még mindig tetszik is. :-) Sajnos a projekt nem jött össze, tudjátok miért? Az emberek szeretik a papírt, biztonságérzetet jelent nekik a dokumentumok kinyomtatása.

Innen vezetett az utam amúgy Amerikába is, életem egyik legnagyobb élménye volt. Ott tanítottak meg tanítani, azt hiszem.

Ezután következett a Nokia. Itt már a hatékonyságfejlesztés volt a feladatom, emellett a minőségbiztosítás egy részének irányítása. Alapvetően átalakítottam a dolgot, melynek eredményeképpen az osztályom létszáma 7 főről kétszázvalahányra nőtt az előkészítési időt leszámítva két hét alatt. Igen, két hét alatt behívtunk, leinterjúztam, felvettem, és beosztottunk közel kétszáz embert. Sokáig stabil is maradt a csapat.

Nemzetközi sikert is jelentett a dolog, néhány ötletemet még Kínában is használják. :-) Aztán beindult a dolog és még sok más változást is bevezettem - és belefáradtam. Emellett rájöttem: három lába kell, hogy legyen egy cégnek. A jó terméke, a hatékony folyamatai, és a jó emberei. Az első kettő már "megvolt", így a harmadik pontra kezdtem koncentrálni.

Így én lettem Magyarország első coacha 2004-ben, és még most is az vagyok. :-) Egyelőre kielégít. .-)

Mindig mindent szívvel-lélekkel csináltam. Az a töméntelen mennyiségű oklevél, elismerés - és az ezek mögött levő tudás az, amire igazán büszke vagyok. De meg is küzdöttem érte. :-)

A régieknek sok szeretettel

Ma ki kellett pakolnom az összes régi doksimat egy darab lapért, amit kerestem, és megrohantak az emlékek. Eszembe jutott a múlt sok kedves fejezete, a Nokiás kedves kollégáimmal egyetemben.

Ezt most Nektek küldöm sok szeretettel, és írok még Rólatok, ígérem. :-)

Emlékeztek, ezzel búcsúztam Tőletek:

Veres Judit: Mi lennél?

Milyen virág lennél?

Egy gyönyörű rózsa.

Milyen állat lennél?

Rétek pillangója.

Hogyha évszak lennél?

Lennék gyönyörű nyár.

Hogyha étel lennél?

Lennék baracklekvár.

Mondd, melyik szó lennél?

Lehetnék a csönd is.

És ha mosoly lennél?

Bizony lennék könny is.

Ha önmagad lennél?

Bár lehetnék más is.

Ha elmehetnél?

Elindulnék máris.

Nagyon szeretlek Benneteket, még most is! :-)

ui: az érkezett kommenteket köszönöm, jövök majd a válasszal hamarosan...