Sikerkereső

Háttértévézek, miközben ajánlatot írok este 11-kor. :-) Zajlik az élet, sebaj. :-)

A tévében ez a zene szólalt meg, nagyon tetszik: Péterfy Bori: Hajolj bele a hajamba

Rájöttem, nem is annyira baj, ha ezeket a komoly gondolatokat fellazítom néha ilyen polgárpukkasztó dolgokkal. Bírom az ilyeneket. :-) Sőt, néha ilyen is vagyok, még ha nem is látszik... :-)

Ez a zene amúgy is nagyon el van találva szerintem. Egyszer meghallgatnám koncerten is.

Hogy már milyen régóta volt a nyelvem hegyén ez a szó! Valamiért nem tudtam kimondani, valamiért most találtam meg. A tapintat. Ebben van tisztelet, szeretet, udvariasság, elfogadás, és nyitottság. Ez mind együtt.

Létezik még ez? Élünk vele a kapcsolatainkban?

Márait hadd idézzem a témában, gyönyörűen fogalmaz:

A tapintatról és a gyöngédségrõl

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen; becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsõfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertõzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelõ szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhõk között közeledõ, láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

Ez kifejezetten szíven ütött: "mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni"?

Szeretem ezt a számot: Ákos - Adj hitet

Sokak szerint Ákos az egyik legjobb magyar előadó. A dal refrénje tetszik a legjobban.

 Hajnalomnak, megint.

Nem győzök eleget írni, beszélni, gondolkodni erről. A szabadságról. Két ember (bármilyen kapcsolatban is vannak) kapcsolaton belüli szabadságáról. Valamint ennek kiegészítőjéről, a tiszteletről.

Elutazásom alatt felhívott valaki, és a következő párbeszéd zajlott le köztünk:

"-Olvasol te emailt?" - megj: rögtön a köszönés után. Jól érzem, hogy ez számonkérés?
"-Nem, mert vidéken vagyok épp, nem vagyok otthon."
"-Jó, hogy szólsz".. - Számonkérés és letolás.
"-Őszintén: eszembe sem jutott, hogy szóljak, hiszen te vagy az, aki hetekig néha nem is jelentkezik..." - és még lelkiismeretfurdalásom is van.
"-Csütörtökön 9 vagy 10?" - Reggel. Köszi, hogy választhatok. Kertészkedni vagy fotózni akartam jövő héten. Ezek szerint módosul a programom. Rosszkedvvel tettem le a telefont. Most mit mondjak? Hogy egymillió dolgom van amúgy is? Fontos ez, ha mondom is?

Apró helyzet, de példának jó. Nem éreztem benne sem a tiszteletet, sem az elfogadást, sem a szabadságomat. Tudom: fontos a program, és oké, elfogadtam, hogy ez így megy, elfogadtam őt is, aki "elkövette" a fentieket, de nem hiszem el, hogy ezen nem lehetne úgy változtatni, hogy az nekem is jó legyen, hogy sérülés nélkül jöjjön "át" egy kérés... Hogy ne érezzem ilyen erőszakosnak a helyzetet. (Ja, nemcsak ezt.) De sajnos kénytelen voltam hozzászokni, hogy nekem kell alkalmazkodnom sok olyan helyzetben, ahol lehetne másképp is, mert a másik nem hallja, amit kérek, nem hall engem, nem figyel rám. Sőt: számonkér, elvár, és letol emellett. Hogy jogosan-e? Az mindegy. Neki.

Én tudom csinálni fordítva. Tudok figyelni, tudok kérdezni, tudok elfogadni, tudom, hogy kell azt, hogy a másik önmagának érezhesse magát mellettem. Ez pedig jó nekem így. Mert szeretem, ha örül a másik. Szeretem, ha nem tetézem a gondjait.

De: ember vagyok, hibázok, és néha nekem sem sikerül. Nálam is el tud szakadni a cérna, néha én is csak magamat látom és senki mást.

Olyankor szólj rám, kérlek. Igyekezni fogok változtatni. Mert fontos vagy nekem.

Ez pedig nem fogja azt jelenteni, hogy mindent el tudok majd viselni (hát persze, hogy nem), sőt, lesz olyan, amit nem, de amíg érzem, hogy tisztelsz, elfogadsz, hogy lehetek önmagam: mondhatok nemet büntetés nélkül, lehetek néha hisztis, nyers, feledékeny, vagy csak simán szórakozott - akkor sokkal többet fogsz majd kapni a pozitív oldalamból is.

Mert akkor nagyon foglak szeretni.

ui: újra elolvasva az írásomat: érdekes, hogy nem azt kérem, hogy annyira figyeljünk egymásra, hogy egymás gondolatait is kitaláljuk. Pedig ez sem lehetetlen: ha ilyesmi történik, az nagyon nagyon jó. Először viszont elég annyi is, ha azt tiszteletben tartjuk, amit a másik kér.. Szavakkal...

Holnap reggel a hivatalos ügyek intézése után "lóra kapok" és elutazom Mezőkövesdre. Egy tréninget tartok három napig az egyik nagyon kedves, nagyon szeretett ügyfelemnek. Napok óta ezen a tréningen dolgoztam, szerintem jól sikerült az anyag is. (Kisebbfajta könyvet kapnak ők.) A szállás egy wellness-szállodában lesz, a természet közepén. Úszás, masszázs. (Neeeem irigyelni, megdolgozom érte.)

Úgy terveztem, hogy tényleg, ezegyszer időben elindulok, nem rohanok, és valahol megállok pár percre az autópályán kávézni egyet és csak úgy gyönyörködni a pusztában, vagy éppen abban, amit látok. De mivel 11-re kell odaérnem, és fél 9-re még van egy rohanós megbeszélésem itt a Belváros szívében, ez kis eséllyel fog összejönni. Az első délutánt Egerben fogjuk tölteni, borkóstolással. Hát, isteninek ígérkezik. A wellnesst is, Egert is, az utazást is, a tanítást is nagyon szeretem... Csak a lelkemet kilehelem a végére szerintem. :-)

Viszem, viszem a kis fotógépemet (már majdnem teljesen az enyém), mindenestől. :-)

Vasárnap is tanítok egész nap, ezzel az anyaggal is sikerült elkészülnöm. Ma is rohangáltam: fénymásoltam (szegény másolós srácot ki is akasztottam, miattam túlórázott szegény..), dossziét vasárnapra, játékot holnapra, nyomtatópatront a mindennapokra vettem (nem bírta az iramot...), rendezgettem a műveimet, és most már csak kisebb simítások vannak mindenen.

Aztán hétfőn vagy fel leszek pörögve, vagy délig alszom majd.

Hiányozni fogtok. Fáradt leszek.

Ide illik egy szám, amit nagyon szeretek, hallgassátok szeretettel:

Cserháti Zsuzsa: Szelíden ringasd el

ui: rég látott skót barátnőmnek lelkendeztem a fotózásról, első kérdése: ugye másképp látod a világot? Igen. Másképp. :-)