Nemrég volt a szülinapom, és ennek örömére szombaton rendeztünk egy kis házibulit. Főztünk, ettünk, ittunk, nevettünk, fotóztunk, beszélgettünk, sétáltunk. Nagyon, nagyon jó volt.
Nagyon örültem az ajándékoknak is, bár kértem, hogy ne legyenek ajándékok, de aztán nekik beszélhetek. :-)
Elkezdtem leírni, miket kaptam, de mégsem mondom el. :-) Bocsánat.
Inkább ezt a két képet nézzétek meg, mindent elmondanak. :-)
Gyerekkorom egyik kedvenc virága a pipacs volt. Sokak szerint "gaz", meg semmi nemesség nincs benne, én mégis szeretem. Olyan vidám dolog egy pipacsmező!
Érdekes dolgot "műveltem" a bimbóikkal piciként. A nagy és érettnek látszó bimbóinak külső borítását leszedtem, hogy nyíljon már ki - vagy talán hogy én legyek a "kinyitója"? Kíváncsi voltam, milyen, amikor még csak készülődik? Viszont az így kibontott pipacsok sosem lettek olyan szépek, mint a saját ritmusukban fejlődők. Így ezt abba is hagytam hamar.
Ne siettesd a virágba-borulást.
ui: a gyönyörű pipacskép innen származik (sajnos az idén én nem fotóztam pipacsot, valahogy kimaradt): http://www.vikiszava.net/2007/05/pipacsszezon.html
Megújult a life coaching szolgáltatásom, nézd: www.personalcoaching.hu
Vállalkozások fejlesztése és női önbizalomnövelés fotózással elindult! :-) A céges ügyeimben is van frissülés, ami ugyan még nem nyilvános, de tele vagyok új termékekkel.
ui: és felraktam ízelítőt a fotóimból is oda, böngéssz köztük! :-)
Egyetemre járok, ugye, ismét (remélem, időm is lesz majd rá), és a marketingelőadáson erősen gondolkodóba estem.
Mesélte a tanárnő (nem mondott újat vele), hogy milyen módszerek vannak a leendő vevők tetteinek, vágyainak előre jelzésére. Klikkstatisztikák a honlapokon, fókuszcsoportok és különböző befolyásolási módszerek - hova néz, mit tesz, merre indul a tisztelt vevő a bevásárlóközpontban - például.
Elgondolkodtam: száz évvel ezelőtt nem voltak ilyen kérdések. A régi kereskedők név szerint ismerték a vevőiket, tudták, hogy mi történt épp a családjukban, merre tart az életük.
Most pedig felgyorsultunk, feltöltődtünk, tele vagyunk árukínálattal ... és elvesztettük a közvetlen kapcsolatot a vevővel. Majd alkottunk egy tudományt, amivel anélkül próbáljuk megismerni, hogy igazán közel mennénk hozzá.
Tudom, tudom. Nem visszafelé kell néznünk, hanem előre. :-)
Hiányoltatok, jövök, jövök. :-)
Nagy felfedezést tettem a napokban. Rájöttem, mi olyan furcsa a környezetünkben.
Bevallom őszintén, néha irigylem azokat a honfitársainkat, akik külföldre mentek, és persze bejött nekik. Az utóbbi napokban sokat gondoltam arra, hogy talán nekem is külföldre kellene költöznöm. Nem azért, mert ott kolbászból van a kerítés, hanem mert valahogy barátságosabbak az emberek. Most kifejezetten az utcán járókelőkre, a hivatalnokokra, ügyintézőkre, buszsofőrökre gondolok. Nem, nem fogok elköltözni egyelőre. Két dologért. Az egyik, hogy nagyon sokat voltam már külföldön, és ennek ellenére - egy ismerősöm szavait idézve - magyarul szeretnék élni. Jól beszélek angolul, de valahogy mégis magyarul szeretném olvasni a joghurtok összetételét a dobozaikon a boltokban, az üzletek feliratát, és nekem jó érzés az is, ha emlékek kötnek egy utcasarokhoz - hogy az emberekről ne is beszéljek, akikhez itthon kötődöm. A másik oka az, hogy úgy érzem, az el/kiköltözés menekülés lenne. Nem mindig szégyen a futás, ha hasznos, de amíg nem érzem úgy, hogy itt kimerítettem a lehetőségeket, és mindent megpróbáltam (nem vagyok az a feladós fajta), na majd akkor újra átgondolom a kérdést.
No de mi is motivált erre a gondolatmenetre? Azt hiszem, itt mifelénk nem divat azzal törődni, hogy a másik idegen adott helyzetben hogyan érzi magát. Milyen érzés órákat várnia valahol, vajon fél-e az orvosi rendelőben az ajtó előtt ülve, vajon fáj-e neki, ha hirtelen fékez a villamos és rádől ötven ember hirtelen? Hogy nehéz-e a csomagja a boltban? Milyen érzés a félméterszer félméteres próbafülkében ruhát próbálnia, milyen érzés órákat a dugóban ülni az egymást érő, kerülőútmentes útfelújítások közepette? Hova lettek a azok a táblák, amelyek mutatták, hogy még hány nap van hátra a felújítás befejezéséig? Ahol elnézését kérnek a kellemetlenségekért? Nem, ettől még nem lenne kellemesebb a dugóban ülni, de legalábbis nem érezném azt, hogy zavarom őket a közlekedésemmel... Vagy hogy netán itt én vagyok szivatva...
Két dolog esett rosszul a közelmúltban, amit igazságtalannak éreztem. Hibáztam én is, de okulásként elmondom. Az egyik: egyik ügyfelem egy nehezen megközelíthető helyen dolgozik, így hozzá BKV-val megyek mindig. Egy reggel nem volt jegyem. A környékünkön két helyen volt esélyem jegyet venni, egyik helyen sem volt épp, mert elfogyott. A buszmegállóban nem volt automata, a buszon nem lehet jegyet venni. Siettem, ezért felszálltam. Persze jött az ellenőr. Jó kislány voltam és szó nélkül kifizettem a büntetést egy meglepően kedves ellenőr úrnak, de fájt a szívem. (A pénzért is, de nemcsak azért.) Miért nem gondol a tisztelt BKV azokra, akik nem rosszindulatból bliccelnek? Ellentét: Finnországban a buszokon sokszor lehet fizetni bankkártyával. Tehát megismételem: én megtettem a tőlem telhetőt azért, hogy legyen jegyem, de a BKV semmit sem segített abban, hogy én teljesíthessem a kötelességemet. Még egy ellentét: Skóciában (Glasgowban) a helyi járatokon nem illik megnyomni a leszállásjelzőt, mert ezzel megsérted a sofőrt. S hogy miért? Neki tudnia "kell" kiolvasnia a testbeszédedből (pl felállsz a székről), hogy szeretnél leszállni.
A másik: a házunk előtt egy nagy parkoló van, ami állandóan zsúfolt. Nem fizetős. Én pedig nem igazán tudok jól parkolni. (De már javulok.) Egy nap egy tízezer Ft-ra büntettek (meglepően magas összeg szerintem) - a parkolási rendtől való eltérésért. Tehát: nem tilosban parkoltam, nem lejárt a parkolójegyem, hanem csúnyán álltam (mellesleg nem akadályoztam vele a forgalmat.) No erre csak azt tudom gondolni, hogy új adót vezettek be a kerületben...
Ellentét: pár éve már történt egy hasonló eset: a régi autóm beteg lett, nem indult el, tél volt. Szintén "csúnyán" álltam vele egy helyen. Egy reggel csörög a mobilom, és felvéve egy hangot hallok: "Jó reggelt kívánok, xy vagyok az z kerületi rendőrkapitányságról, az Öné az xy rendszámú autó?" Hát, levert a víz hirtelen, de bevallottam, hogy igen, természetesen. "Rossz helyen áll vele, ha nem áll el azonnal, 2 órán belül elszállíttatom" - gondoltam, szállítsa, rögtön vihetné is a szervizbe, de ez csak a humoros oldalam. :-). Ijedt hangon elmondtam a tisztelt rendőrszázados úrnak (ma is emlékszem a nevére, kb 10 év után), hogy elnézést kérek, nem tudok jól parkolni, és ma csak este tudok otthon lenni, de elállok vele, és másnap reggel felhívom, hogy sikerült-e. Megadta a nevét és a számát, és este odébb is álltam, és másnap fel is hívtam. Jókat nevetett (nem rosszindulatúan), majd mondta búcsúzóul, hogy "tessék gyakorolni a parkolást!" Lehet így is tehát...
Ne, ne jöjjön senki azzal, hogy ezek az emberek "nincsenek megfizetve". Ezt egyrészt roppant demagógnak tartom, mésrészt ide illik egy vicc: "tud maga úszni? - Nem. - És ha megfizetem?"
Közhelyes, hogy a mosoly nem kerül semmibe. Az "mibe kerül", hogy figyeljünk egymásra?
Én megteszem a tőlem telhetőt - idegenekkel szemben is. És te?
Utolsó kommentek