Hiányoltatok, jövök, jövök. :-)

Nagy felfedezést tettem a napokban. Rájöttem, mi olyan furcsa a környezetünkben.

Bevallom őszintén, néha irigylem azokat a honfitársainkat, akik külföldre mentek, és persze bejött nekik. Az utóbbi napokban sokat gondoltam arra, hogy talán nekem is külföldre kellene költöznöm. Nem azért, mert ott kolbászból van a kerítés, hanem mert valahogy barátságosabbak az emberek. Most kifejezetten az utcán járókelőkre, a hivatalnokokra, ügyintézőkre, buszsofőrökre gondolok. Nem, nem fogok elköltözni egyelőre. Két dologért. Az egyik, hogy nagyon sokat voltam már külföldön, és ennek ellenére - egy ismerősöm szavait idézve - magyarul szeretnék élni. Jól beszélek angolul, de valahogy mégis magyarul szeretném olvasni a joghurtok összetételét a dobozaikon a boltokban, az üzletek feliratát, és nekem jó érzés az is, ha emlékek kötnek egy utcasarokhoz - hogy az emberekről ne is beszéljek, akikhez itthon kötődöm. A másik oka az, hogy úgy érzem, az el/kiköltözés menekülés lenne. Nem mindig szégyen a futás, ha hasznos, de amíg nem érzem úgy, hogy itt kimerítettem a lehetőségeket, és mindent megpróbáltam (nem vagyok az a feladós fajta), na majd akkor újra átgondolom a kérdést.

No de mi is motivált erre a gondolatmenetre? Azt hiszem, itt mifelénk nem divat azzal törődni, hogy a másik idegen adott helyzetben hogyan érzi magát. Milyen érzés órákat várnia valahol, vajon fél-e az orvosi rendelőben az ajtó előtt ülve, vajon fáj-e neki, ha hirtelen fékez a villamos és rádől ötven ember hirtelen? Hogy nehéz-e a csomagja a boltban? Milyen érzés a félméterszer félméteres próbafülkében ruhát próbálnia, milyen érzés órákat a dugóban ülni az egymást érő, kerülőútmentes útfelújítások közepette? Hova lettek a azok a táblák, amelyek mutatták, hogy még hány nap van hátra a felújítás befejezéséig? Ahol elnézését kérnek a kellemetlenségekért? Nem, ettől még nem lenne kellemesebb a dugóban ülni, de legalábbis nem érezném azt, hogy zavarom őket a közlekedésemmel... Vagy hogy netán itt én vagyok szivatva...

Két dolog esett rosszul a közelmúltban, amit igazságtalannak éreztem. Hibáztam én is, de okulásként elmondom. Az egyik: egyik ügyfelem egy nehezen megközelíthető helyen dolgozik, így hozzá BKV-val megyek mindig. Egy reggel nem volt jegyem. A környékünkön két helyen volt esélyem jegyet venni, egyik helyen sem volt épp, mert elfogyott. A buszmegállóban nem volt automata, a buszon nem lehet jegyet venni. Siettem, ezért felszálltam. Persze jött az ellenőr. Jó kislány voltam és szó nélkül kifizettem a büntetést egy meglepően kedves ellenőr úrnak, de fájt a szívem. (A pénzért is, de nemcsak azért.) Miért nem gondol a tisztelt BKV azokra, akik nem rosszindulatból bliccelnek? Ellentét: Finnországban a buszokon sokszor lehet fizetni bankkártyával. Tehát megismételem: én megtettem a tőlem telhetőt azért, hogy legyen jegyem, de a BKV semmit sem segített abban, hogy én teljesíthessem a kötelességemet. Még egy ellentét: Skóciában (Glasgowban) a helyi járatokon nem illik megnyomni a leszállásjelzőt, mert ezzel megsérted a sofőrt. S hogy miért? Neki tudnia "kell" kiolvasnia a testbeszédedből (pl felállsz a székről), hogy szeretnél leszállni.

A másik: a házunk előtt egy nagy parkoló van, ami állandóan zsúfolt. Nem fizetős. Én pedig nem igazán tudok jól parkolni. (De már javulok.) Egy nap egy tízezer Ft-ra büntettek (meglepően magas összeg szerintem) - a parkolási rendtől való eltérésért. Tehát: nem tilosban parkoltam, nem lejárt a parkolójegyem, hanem csúnyán álltam (mellesleg nem akadályoztam vele a forgalmat.) No erre csak azt tudom gondolni, hogy új adót vezettek be a kerületben...

Ellentét: pár éve már történt egy hasonló eset: a régi autóm beteg lett, nem indult el, tél volt. Szintén "csúnyán" álltam vele egy helyen. Egy reggel csörög a mobilom, és felvéve egy hangot hallok: "Jó reggelt kívánok, xy vagyok az z kerületi rendőrkapitányságról, az Öné az xy rendszámú autó?" Hát, levert a víz hirtelen, de bevallottam, hogy igen, természetesen. "Rossz helyen áll vele, ha nem áll el azonnal, 2 órán belül elszállíttatom" - gondoltam, szállítsa, rögtön vihetné is a szervizbe, de ez csak a humoros oldalam. :-). Ijedt hangon elmondtam a tisztelt rendőrszázados úrnak (ma is emlékszem a nevére, kb 10 év után), hogy elnézést kérek, nem tudok jól parkolni, és ma csak este tudok otthon lenni, de elállok vele, és másnap reggel felhívom, hogy sikerült-e. Megadta a nevét és a számát, és este odébb is álltam, és másnap fel is hívtam. Jókat nevetett (nem rosszindulatúan), majd mondta búcsúzóul, hogy "tessék gyakorolni a parkolást!" Lehet így is tehát...

Ne, ne jöjjön senki azzal, hogy ezek az emberek "nincsenek megfizetve". Ezt egyrészt roppant demagógnak tartom, mésrészt ide illik egy vicc: "tud maga úszni? - Nem. - És ha megfizetem?"

Közhelyes, hogy a mosoly nem kerül semmibe. Az "mibe kerül", hogy figyeljünk egymásra?

Én megteszem a tőlem telhetőt - idegenekkel szemben is. És te?