Sikerkereső

Ma találkoztam egy csodálatos emberrel.

Körülbelül 50-60 éves lehet, üzletember. Egy kicsi, de messze földön híres vendéglátóegysége van (tovább a titoktartás miatt nem konkretizálnám.)

Arról (is) beszélt, mennyire fontosak számára az emberei. Szerinte egy ilyen vendéglátóegység üzemeltetésének kritikus pontjai az eladók, a pultosok, rajtuk múlik minden, hisz ők találkoznak a vevőkkel először. Mesélt arról, mennyire megváltoztak az utóbbi időkben az éttermek, személytelenné váltak. Ő úgy gondolja, nem szeretne a sajátjából "McDonald'sot" csinálni, előre csomagolt, egyen-kajákkal, gyorsan megszabadulva a vevőtől. Stabil a személyzete, számít rájuk (és ez valószínűleg fordítva is igaz.) Felmerült a beszélgetésünkben az állófogadások hidegsége, személytelensége is.  (Vajon gondolnak arra a szervezők, hogy órákat állni magassarkú cipőben, fél kézzel, egy villával töltött-káposztát enni eléggé kellemetlen dolog, miközben beszélgetni is szükséges?)

Az is szóba került, mennyire szereti, amit csinál, Svájcba és Japánba jár ötletekért. A terveibe pár perces bepillantást nyerve megbizonyosodom, hogy azok zseniálisak.

Jótékonysági tevékenységei is vannak, tagja több non-profit szervezetnek, elesetteket segítő szervezetnek.

A családját szemlátomást nagyon szereti.

Beszélgetés közben néhányszor mosolygósan rámkacsint (nagyon barátságosan), az asztaltól én állok fel először, távozáskor felsegíti a kabátomat.

Megtelik a lelkem mosolygással, és arra gondolok, mekkora hiány van ilyen emberekből!

Ő egy stabil és nagyon pozitív ember, sikeres, és szemlátomást tisztességes.

Aztán vele párhuzamosan eszembe jutottak korunk "cápái" is. Fiatal, túl gyorsan csúcsra került emberek, akik nem látják a fától az erdőt. Hajszolják a pénzt minden áron, közben a legfontosabbról, az emberről feledkeznek el, legyen az akár a vevőjük, akár az alkalmazottjuk, vagy akár saját maguk.

Én hiszek az egyensúlyban. Ahhoz, hogy egy ötlet nagy, átütő, gyors sikert hozzon, valamit áldozni kell. Magánéletet, érzékenységet, értéket. A hirtelen meggazdagodásnak ára van, és az a legtöbbször a tisztességünk.

Ha lassú, de biztos haladást akarunk, ahhoz bizony türelem, kitartás, a tevékenység szeretete (direkt nem munkát írtam, mert ha valamit nagyon szeretsz, azt nem érzed erőfeszítésnek), mások tisztelete, figyelem, képesség az állandó megújulásra, stabil értékrendszer és hátország kellenek.

Ezt a hozzáállást csak a régi nagyoknál, és külföldieknél éreztem eddig csak "már meglevőnek", de akiket ismerek, azok közül nagyon sokan ezt keresik.