Sikerkereső

Ma át kellett pakolnom az összes doksis szekrényemet egy papírért, amit kerestem, és a kezembe akadt egy idézet, amit nagyon-nagyon szeretek. Elérni az írásban tapasztalható állapotot tökéletesen még nem sikerült, de törekszem rá. Álljon itt az "örökkévalóságnak" megörökítve, további magyarázat nélkül:

Én úgy mondom, hogy nyitott kézzel szeretni. Ez olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el, amit megtartani próbálok.

Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kellene lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, létformájáért.

Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat, vagy az akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, megfosztom a fejlődés, érés teljes lehetőségétől. Az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal.

Korlátozni, sérteni tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel is, és védésem - túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek - "Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, rád vigyáznom, mert te az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős. "

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak, akit szeretek:

'Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba. Annyira szeretlek, hogy felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben, bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak kérni, hogy ne sírj. Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül is tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom azt elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok érteni veled.

Néha dühös leszek, és akkor ezt nyíltan fogom neked megmondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenítést éreznem. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell, hogy figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor olyan őszinte leszek veled, amilyen csak tudok. '

Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal, akár azzal, ahogyan létezem másokkal és magammal. Én ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni."

A fenti sorok a források szerint Carl Rogerstől, a humanisztikus pszichológia atyjától származnak.