Tegnap éjszaka láttam egy érdekes filmet. Arról szólt, hogy egy lány viszonylag fiatalon megtudja, hogy menthetetlen, halálos beteg. Mivel semmit sem lehet tenni ez ellen, a családjával nem osztja meg ezt az infót. Inkább összeírja azt, hogy a fennmaradó pár hónapban még mit szeretne véghezvinni.

Ezen én is elgondolkodtam. Milyen olyan álmaim vannak, amit mindenképpen be kell teljesítenem a földi pályafutásom során?

Az el nem mondható intimitásokon túl néhányat összeszedtem.

* Szeretnék delfinek közvetlen közelében lenni egy picit. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk már régóta, és bár már sok helyen voltam életemben, ez még nem jött össze.

* Szeretnék egy kistigrist/kisoroszlánt/kismedvét megsimogatni. Sajnos, amikor még annyira picik, hogy ez megtehető legyen, nagyon szorosan kell, hogy együttéljenek  a gondozójukkal, és sajnos ezt nem szokták engedni, annyira vigyáznak rájuk.

* Szeretnék egyszer egy olyan utazásra elmenni, ahol semmit sem tervezünk meg, legfeljebb azt, hogy mennyi ideig maradunk. Csak megyünk (autóval, vagy akár tömegközlekedéssel is), ott alszunk (keresünk szállást) ahol az éjszaka ér, és olyan helyeket is meglátogatunk, ahova a "hétköznapi turisták" nem jutnak el. Ennek nem kell nagyon messze lennie, bármelyik szomszéd ország jó, bár tengerpartnak örülnék. Sajnos a baráti körömben senki sem szereti az ilyenfajta utazásokat...

* Apropó, szeretnék egyszer a tengerparton aludni. Mármint egy egész éjszakát. Hogy én legyek az első (vagy az elsők közt legyek), akik a tengeren látják a napfelkeltét (aznap, ott). Ha ott alszol, elkapod a pillanatot. (Ami hasonló az Angyalok városában szereplő jelenethez.)

* Szeretném egyszer megmutatni Párizst valakinek, ahogy én látom. Jártam már Párizsban, nem is egyedül, de az én bemutatóm kevésbé volt érdekes, mint az idegenvezetőé...

* Szeretnék egyszer egy jót hógolyózni (neeem szembedobni a másikat, azt utálom), és angyalkát csinálni a hóban. Manapság igen ritka a hóesés. (Jaj, amúgy csak ne most legyen, inkább majd jövő télen, jó?) Utoljára Szilveszterkor volt ekkora hó, de akkor meg olyan nyomi voltam a bulis éjszakától, hogy nem igazán érdekelt... Hajnalommal jó volt hajnalban :-), ahogy az utcán szaladgálva ráírtuk a behavazott autók szélvédőjére, hogy "szeret téged".. :-) Mit érezhetett reggel az autó tulajdonosa... :-) Remélem, örült.

* Szeretnék megtanulni úszni. Azaz tudok úszni lényegében, de szeretnék megtanulni nem félni a víztől. Ez sem nehezen megoldható (lévén 100 méterre lakom egy uszodától), de még nem jött el a pillanat.

* Szeretnék egyszer búvárkodni. Nem "hivatásszerűen", csak egyszer azt megtapasztalni, hogy a korallok csak nekem színesek. (Ugyanis a víz alatt minden egyfajta szürke, és színekbe akkor borul minden, ha rájuk világítasz.)

Valamint szeretnék még nagyon sok boldog, spontán pillanatot. Nemrég eszembe jutott Reni és a lufizás: az esküvője Olaszországban. San Giovanniban, a férje szüleinek házában készültünk elő a lagzira. Lufis díszítést akart, így vagy ötszáz lufit felfújtunk. Majd a kombi típusú autójába betuszkoltuk (két körben) a felfújt lufikat (semmi más nem fért az autóba) és elindultunk az Appeninek egyik alacsonyabban fekvő kis falujába (sajnos a falu nevére nem emlékszem), a templomkertbe, ahol a buli volt. A szerpentinen felfelé elkezdtek (gondolom a légnyomásváltozástól) kipukkanni a lufik. Egyenként. Én is elöl ültem az autóban, és elképesztő volt: 1-2 percenként kipukkadt a hátunk mögött egy. Hol sikítoztunk az ijedtségtől, hol szakadtunk a röhögéstől. Sosem tudtuk, mikor fog kipukkanni a következő! A kipukkanó lufi az autóban úgy szólt, mint egy puskalövés! A fülünk bedugult, ettől is, meg persze a felfelé úttól is. Amikor felértünk, és kihúztuk a zsinórt, amire a lufik szalagszerűen fel voltak kötözve, döbbenten tapasztaltuk, hogy kb minden harmadiknak vége lett... A többi pedig igen rövid idő alatt összement, és a buli alatt ott lógtak a fejünk felett a csoffadt lufik... :-) De jó volt! Renire sokat gondolok, kár, hogy elkeveredtünk egymástól.

Vajon miért jelent egyfajta boldogságot a víz, a végtelen szabadság, a rengeteg szépség, a jóízű beszélgetések, a lufi, a hógolyózás?... Hmm, ez mindegy is. Nem kell mindennek az indokát keresni, a dolgok sokszor csak úgy, maguktól jók.

Mit tennél meg mindenképp, ha tudnád, hogy az időd "itt a földi létben" már véges? Miért nem teszed meg most?

ui: filmajánló: Az élet nélkülem