Sikerkereső

Hű, nagyon késő van, és a szemem is majd leragad, de nagyon lett ihletem leírni valamit.

Büszke. Büszke szeretnék lenni magamra. Akkor szép az élet, akkor tudsz örülni az életnek igazán, ha büszkeséggel tölt el, amit csinálsz. Sőt, nemcsak, amit csinálsz, hanem aki és ami vagy, kívül és belül. (Igen, ez egy kicsit flow is, amiről írtam már régebben, de most egy másik aspektusból vizsgálom.)

Nem "divat" manapság büszkének lenni, szürkének lenni könnyebb, ezt várják el sokan. Néha én is "elgépiesedem": Azaz rutinszerűvé válnak a dolgok. Nem, nem a coaching, hanem inkább a többi. Az adminisztráció, a szervezés, a tervezés, az ideoda. Ez kifáraszt érzelmileg, lelkileg.

Imádok beszélgetni. Imádok pezsgő emberek társaságában lenni. Van úgy, hogy szeretném, hogy húzzanak, hogy inspiráljanak. Néha ez nem sikerül, mert nincs kedvük, vagy épp nincsenek a közelben. Sőt, az érdeklődésem is egészen speciális, és a baráti köröm úgy tevődik össze, hogy van, aki ehhez, van, aki ahhoz ért és mélyedt el benne, de univerzális műveltségű ember viszonylag kevés van köztük. Én pedig tudok csapongani, de élvezem is. Muszáj táncolnom (most elsősorban gondolati értelemben), mert enélkül elhervadok, mint a virág...

Szóval: van úgy, hogy nekem is kell inspiráció, és van úgy, hogy ezt külső forrásból nem kapom meg. Olyankor vagy stagnálnak bennem a gondolatok (hű, ez érthető? Csak úgy állnak és nem mennek sehova, nem fejlődnek, hasonlók.), vagy nekimegyek a dolognak, és naiv hittel, hogy sikerülni fog, falakon is átmegyek. Ezt élvezem. Életem nagy büszkeségei mind ilyenek voltak. Egyedül elindultam, nagy lendülettel, és lettek hozzá társak. Később. Az elején nem érdekelt, hogy a pusztában halk az én egyedüli szavam. Később meg már nem is volt fontos. Sőt: nem is volt olyan halk...

Az utóbbi időben nagy forrongások voltak bennem, melyeknek eredménye az lett, hogy érzem, nem kell jóváhagyást kérnem senkitől a néha vad ötleteim megvalósításához sem. Majd jönnek velem később, ha akarnak. Tele vagyok izgalmas ötletekkel.

Ja, persze az ötlet nem elég. Ötlete mindenkinek van, sőt, mindenkinek jobbnál jobb ötletei vannak. Megvalósítani - na az a nehéz.

"Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem" - mondta Petőfi, egyet is értek vele, e kettő is elengedhetetlen. De: én a magam módján picit ezt átalakítottam - magamra szabtam. Újdonság és társaság - e kettő kell nekem. Nekem kell, hogy újat tanuljak, alkossak, tapasztaljak, nap, mint nap. S hogy meg is tudjam osztani. Több leszek - én is, ő is, akivel megosztom. Az élet egy kaland - ó, persze nem egyszerű.

Nekem ez (a megújulás, a megosztás) táplálék. :-)

Egy picit kapcsolódik a témához, hogy: örömmel jelentem, hogy Kaktuszka:) (ez a neve ám, így egyben, szmájlival!) nőtt! Ő most már 15 milliméter hosszú, "nettó" (szőrök nélkül) 1 cm magas, szőrökkel együtt 13 mm! Pici, de marcona a kis tüskéivel, védtelen, de erős, szívós, pici, de nagy lehetőségek rejlenek benne, és annyira szeretem! Biztos, hogy ezért nőtt ekkorát, legalább egy millimétert! :-)

Nem hagyom sem éhen, sem szomjan halni, azaz megkapja a táplálékát. Ha kell, még meg is sétáltatom... :-)))) Ő aztán nem görcsöl a világ hülyeségeivel! Egy dolga van és azt teszi is: nőni, terebélyesedni, és szépnek, egészségesnek maradni, és nem igazán törődik vele, ki mit gondol erről. Legfeljebb az én véleményem érdekli (mivel én adok neki enni), de viszonzásképpen nagyon meghálálja a gondoskodást. :-)