A Bársony Nyuszi

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bársony Nyuszi, aki roppantmód csinos képviselője volt a játékvilágnak. Kerek volt és bolyhos, ahogy jó nyuszihoz illik; bundája barna-fehér foltos, a bajusza igazi selyem volt, füleit rózsaszín szatén szegélyezte. Elragadó jelenség volt ahogy ott üldögélt Karácsony reggelén Kisfiú ajándékainak tetején, mancsai között egy ágacska fagyönggyel.

 

Kisfiú sok ajándékot kapott, volt itt minden: mogyoró és narancs és játékautó, csokis mandula és felhúzható egér – de a legjobb mégis csak a Bársony Nyuszi volt mind közül. Kisfiú legalább két órán keresztül csak őt szeretgette. Egyszercsak azonban betoppant Nagynéni és Nagybácsi a karácsonyi vacsora kedvéért, amitől hirtelen tele lett a szoba csomagolópapír-suhogással, csomagbontogatással – és az új ajándékok izgalma közepette Kisfiú elfeledkezett a Bársony Nyusziról.

 

Bársony Nyuszi ezután a játékdobozban élt az óvodában, és érezte, hogy senki, de senki sem gondol rá valójában. Ő félénk volt, és mivel csupán bársonyból készült, néhány drágább játék könnyen el tudta nyomni őt. A fémjátékok nagyképűek voltak, mindenkit lenéztek. Tele voltak újabbnál újabb alkatrészekkel, és úgy csináltak, mintha ők tényleg IGAZIak lennének. A kishajó - aki már több, mint két éves volt, és már a festése is elkopott - vitte a prímet köztük: sosem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a végtelenül sokrétű vitorlázatát szakszerű mérnöki megfogalmazásokkal újból és újból le ne írja.

 

 

 

Nyuszi nem mondhatta el magáról, hogy ő bárminek is a modellje lenne, hiszen nem is tudta, hogy valódi nyulak is léteznek. Ő mindig azt hitte, hogy minden nyúlban fűrészpor van belül, sőt, azt is hitte, hogy a fűrészpor valami nagyon ódivatú dolog, amit nem illik előkelő körökben emlegetni. Még Timót, a faoroszlán - akit veterán katonák készítettek és aki sokszor kinyilvánította, hogy közvetlen kapcsolatokkal rendelkezik a Kormányhoz -  is szélesebb ismeretekkel rendelkezett nála. Ebben a társaságban Bársony Nyuszi roppant jelentéktelennek és hétköznapinak érezte magát. Az egyetlen, aki ennek ellenére mégis figyelemre méltatta és kedves volt hozzá, az Lovacska volt.

 

Lovacska olyan régóta élt már az óvoda játékos dobozában, mint senki más rajta kívül. Annyira öreg volt, hogy a szőre már foltokban ki is kopott, a varrás is kilátszott alóla, valaha dús sörényéből már jópár szál hiányzott is, hogy alapanyagot adhasson nyakláncok készítéséhez. Lovacska bölcs volt. Sok-sok fémjátékot látott már érkezni hencegve-kérkedve és távozni összetört rugókkal, javíthatatlanul elromolva. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy ezek kizárólag játékok voltak, azok is maradtak, és sosem válhattak semmi mássá. Velük nem történhetett meg az óvoda csodája. A csodát, ami egyes játékokkal történik, ami nagyon furcsa és bizsergetően izgalmas, csak az olyan öreg, bölcs és sokat tapasztalt játékok érthetik meg, mint amilyen Lovacska volt. Rajta kívül senki más.

 

- Mit jelent az, hogy IGAZI? – kérdezte egy nap Bársony Nyuszi Lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek az óvoda fala mellett, mielőtt Dadus jött volna rendet csinálni a szobában. - Ez valami olyasmit jelent, hogy vannak dolgok, amik csörögnek benned és kívülről fel lehet húzni?

 

 

- IGAZInak lenni nem azt jelenti, hogy téged annak készítettek. Az IGAZIság megtörténik veled. Akkor, amikor egy kisgyerek szeret téged hosszú, hosszú időn keresztül, nemcsak azért, mert játszhat veled, hanem valójában, szívéből szeret, akkor IGAZIvá válsz.

 

 

- Ez fájdalmas dolog amúgy? – kérdezte a Nyuszi.

 

 

- Néha.  – felelte Lovacska, hiszen ő mindig az igazat mondta. - De ha IGAZI vagy, nem bánod, ha néha bántanak.

 

 

- Egyszerre történik meg az egész, mint ahogy például felhúzzák az órát, vagy lépésről lépésre inkább? - faggatta tovább Nyuszi Lovacskát.

 

 

- Nem, nem egyszerre történik – mondta Lovacska. - IGAZIvá csak válni lehet. Hosszú idő alatt. Ezért nem történhet ez meg olyanokkal, akik könnyen összetörnek, vagy szúrósak, élesek, vagy akikre nagyon kell vigyázni. Általában mire IGAZIvá válsz, sok hajszáladat kiszeretik, elromlik a szemed, meglazulnak a mancsaid, és nagyon elnyűtt leszel. De ezek a dolgok egyáltalán nem számítanak, mert ha egyszer IGAZIvá váltál, soha többet nem lehetsz csúnya, kivéve csak az olyan embereknek, akik ezt az egészet nem értik.

 

- Azt hiszem, akkor te IGAZI vagy. – mondta hirtelen a Bársony Nyuszi. Abban a pillanatban ugyanakkor azt kívánta, bárcsak ne csúszott volna ki ez a száján, hisz Lovacskát megbánthatja ezzel. De Lovacska csak mosolygott tovább, mintha mi sem történt volna.

 

- Kisfiú Nagybácsija tett engem IGAZIvá. – mesélte tovább Lovacska. - Nagyon sok évvel ezelőtt történt. Ha egyszer már IGAZI lettél, sosem lehetsz nem-igazi már. Ez örökké tart.

 

Bársony Nyuszi nagyot sóhajtott erre. Úgy hitte, nagyon-nagyon sok időnek kell még ahhoz eltelnie, hogy ez az IGAZIságnak nevezett csoda megtörténhessen vele. Vágyott rá, hogy IGAZI lehessen, hogy megtudhassa végre, milyen érzés is ez, de a gondolat, hogy elnyűtt legyen, hogy elromoljon a látása, hogy elveszítse a bajuszát – több volt, mint elszomorító. Azt kívánta, hogy bárcsak megtörténhetne vele a csoda a kellemetlen dolgok nélkül is.