A betegség

 

Teltek-múltak a hetek, és bár a kis Bársony Nyuszi egyre öregebb és kopottabb lett, Kisfiú továbbra is, változatlanul nagyon szerette őt. Annyira nagyon megszeretgette sokszor, hogy Nyuszinak ettől kihullott a bajusza, fülének rózsaszín borítása szürke lett, szőrének szép barna foltjai kifakultak. Sőt: kezdte az alakját is elveszíteni. Kisfiún kívül nem is nézte volna őt senki már nyúlnak. Kisfiúnak viszont ő mindig szép volt, és ez volt az egyetlen dolog, ami Nyuszit érdekelte. Nem törődött azzal, mások milyennek látják őt, hiszen tudta: az óvoda csodája IGAZIvá tette őt, és ha már egyszer IGAZI lettél, a kopottság nem számít soha többet.

 

Aztán hirtelen egy napon Kisfú beteg lett.

 

Arca égett a lázrózsáktól, félrebeszélt, kis teste pedig olyan forró volt, hogy Nyuszi majdnem meggyulladt, amikor magához szorította őt. Furcsa emberek jöttek hozzájuk, sőt, az óvodába is mentek, a lámpa egész éjszaka égett. Mindeközben Bársony Nyuszi az ágynemű alatt bújt meg, és moccanni sem mert, nehogy valamelyikük megtalálja és elvigye őt – hiszen tudta, hogy Kisfiúnak szüksége van rá.

 

Hosszú és fárasztó volt az az idő, amíg Kisfiú túl beteg volt ahhoz, hogy játszhasson. Nyuszi nagyon egyhangúnak találta ezt az időszakot. Ennek ellenére azonban türelmes maradt és nagyon várta, hogy Kisfiú végre meggyógyuljon, mehessenek újra a kertbe a virágok és a pillangók közé és játszhassák újra azt a nagyszerű bújócskát a málnabokrok közt, ahogy azelőtt tették. Minden ilyen örömteli dolgot, amiről álmodozott, belesuttogott Kisfiú fülébe a párna csücskéről, mialatt ő elaludni próbált.

 

Egyszercsak elmúlt a láz, és Kisfiú kezdett jobban lenni. Képes volt újra felülni az ágyában és nézegetni a képeskönyveit, mialatt Nyuszit az oldalához szorítva tartotta. Majd egy napon azt is megengedték neki, hogy végre felkeljen az ágyból és felöltözzön.

 

Gyönyörű napsütötte reggel volt ez, az ablakokat is szélesre tárták. Kisfiút kivitték az erkélyre egy nagy kendőbe bugyolálva. Nyuszi eközben feküdt az összekuszálódott ágynemű közt és gondolkodott. Kisfiú holnap elmegy a tengerpartra. Mindent megszerveztek már, csupán az maradt hátra, hogy az orvos utasításait figyelmesen végighallgassák. Nyuszi hallotta, ahogy beszélgetnek, és óvatosan kidugta a fejét az ágyneműből. "A szobát fertőtleníteni kell, és minden könyvet, játékot, ami a betegség alatt Kisfiú kezébe kerülhetett el kell égetni!" – hangzott el.

 

„Hurrá!” – gondolta Nyuszi. „Holnap megyünk a tengerpartra!”

Kisfiúnak ugyanis gyakran mesélt a tengerpartról és ő nagyon szerette volna látni a hullámokat, a pici rákokat, a homokvárakat.

 

Dadus hirtelen elkapta Nyuszi pillantását.

„Mi legyen ezzel a régi nyuszival?” – kérdezte az orvostól.

„Ezzel”? –így az orvos. „Ez gyakorlatilag a melegágya a skarlátvírusoknak! Égessék el ezt is!”

„Micsoda? Lehetetlen!” – mondta Dadus.

„Kisfiú kapjon egy újat. Nem kaphatja ezt a régit vissza!” – felelte az orvos.

 

Nyuszit tehát a régi képeskönyvekkel és egy csomó szeméttel együtt egy zsákba rakták, és elvitták a tyúkól mögé a kertbe. Tökéletes hely volt ez máglyát rakni, de a kertésznek éppen nem volt ideje erre figyelni most. Ki kellett ásnia a krumplit, leszednie a borsót, de megígérte, hogy reggel az első dolga lesz meggyújtani a halmot.