Rádöbbentem, én a vízben mindig úgy éreztem magam, hogy le akar engem valami (pl a víz ereje) győzni, aminél nekem kell erősebbnek lennem, különben meghalok. Ma rájöttem, hogy nincs mumus. Nem kell legyőznöm semmit, mert a víz sem akar engem legyőzni. Ő ezzel az egész félelmemmel nem törődik.
Volt egyszer egy szerelmem, Z. Lassan tíz éve már. Ajánlott nekem egy novellát elolvasásra, Dino Buzzati: A Colombre címűt.
Ez a colombre egy nagy cet, különlegessége, hogy csak az a halász láthatja, aki az áldozata lesz majd.
Egyszer egy kisfiú (a novella főhőse) kimegy az apjával a tengerre, és meglátja ezt a halat. Ő is, és mindenki más is körülötte megijed. Nem engedik többet a tengerre. Felnőttkorában - mivel ennek ellenére nagyon szereti a vizet -, a parton keres állást magának. Többször is vágyakozva kinéz a tengerre, és mindig látja ott a cetet, így nem megy a vízre.
Majd megöregszik. Öreg korában egy csónakkal kimegy a tengerre, hogy megkeresi a cetet, és feláldozza magát neki. Megtalálja, és elkezdenek beszélgetni. A cet azt mondja neki: "egész életedben előlem futottál, pedig hoztam neked valamit." Majd kitátja a száját, amiben egy gyöngy van, ami a régi kisfiúé, most pedig már a nyolcvanéves meglett férfié. Ekkor a főhős rádöbben, mennyire félreértette az életet...
A csontvázát sokkal később megtalálják a csónakban, egy kődarabbal a kezében.
A gyöngy csak az övé volt - de ezt már én tettem hozzá...
Utolsó kommentek