Sikerkereső

Mottó:

"ha bánni tudsz a könyörtelen perccel:
megtöltöd s mindig méltó sodra van,
tiéd a föld, a száraz és a tenger, és
- ami még több - ember léssz, fiam!"
(Rudyard Kipling: Ha)

Napok óta a legtöbb időmet a számítógép előtt töltöm. Nagyon sok adminisztratív feladatom van, de talán a hétvégére már sikerül átrágni magam a kásahegyen. Hétfőig két nagyobb feladatot is be kell fejeznem, és jelenleg olyan 75%-os készültségnél tartok. Persze a nagy munka közepette is zajlik az élet, így most az életünk minősége iránti felelősségről, illetve napi "kötelező" teendőinkről fogok írni.

1. Tarts rendet magad körül!

Régebben iszonyatosan "rumlis" voltam, sosem tudtam, mim hol van, évekig őrizgettem értéktelen vackokat, cetliket, zsinórdarabokat, egyebeket. Azzal áltattam magam, hogy hiszen mindegyikhez kötődik valami emlék, vagy majd egyszer utánanézek ennek is, mert de jó. Ezek nagy részét nemrég kiszórtam, mert egyrészt sok helyet foglalnak, másrészt miattuk nem találtam a dolgaimat. Így a keresgetés és a folyamatos rendcsinálás helyett az igazi feladatokkal tudok foglalkozni. Emellett minden nap reggel és este körülbelül negyedórát a dolgaim rendezésével töltök, hogy minden a helyén és kéznél legyen, amikor szükségem van rá.

2. Mindennap végezz valami házimunkát, ha lehet, oszd be a hét napjait a különböző tevékenységekre!

A mosógép tud menni, mialatt cikket írok, minden reggel és este elmosogatok, és elpakolom az edényeket. Ha nem gyűlnek össze a dolgok, ez szintén nem igényel napi negyed óránál többet. Hetente egyszer porszívózok, port törlök, illetve vasalok.

3. Vezess bevásárlólistát folyamatosan!

A hűtőm ajtaján van egy mágneses matrica egy mágneses alkoholos tollal. (Letörölhető.) Ide írom fel mindig azt, ami éppen kifogy és pótolni kell. Havonta egyszer "nagybevásárolok", így heti egy-két kisbevásárlás a sarki boltban elég ahhoz, hogy mindig legyen itthon ebédre-vacsorára való.

4. Egyél-igyál kielégítően, sokoldalúan!

Köztudomású, hogy funkcionálisan "éhezünk", azaz nem a szervezetünk igényeinek megfelelő "téglákat" (építőanyagokat) veszünk magunkhoz, hanem nagyon sok ballasztot, amire nincs (ekkora) szükségünk (pl magas glikémiás indexű szénhidrátok túlsúlya az étkezésben). Meggyőződésem, hogy ettől vagyunk állandóan éhesek, így ez lehet az világméretű elhízás-probléma egyik oka. Amire szükséged van minden nap: alacsony glikémiás indexű szénhidrátok,  zöldségek, és gyümölcsök (a rostok, vitaminok, és a vas miatt), fehérjék (hús, hal, tojás), tejtermékek (kalcium miatt). Optimális tápanyag-beviteli arányt itt találsz (Napi étkezésünkben 50-60% szénhidrát, 25-30% zsír, és 15-20% fehérje kell, hogy legyen). 

Persze innunk is kell eleget az anyagcserénk megfelelősége érdekében, ez legyen napi két liter legalább. Természetesen nem cukros üdítőkből, hanem vízből, teából (lehetőleg zöldteából) álljon a napi folyadékbevitelünk. Célszerű, ha ehhez minden reggel megtöltesz egy kancsót folyadékkal, így nyomon tudod követni, hol tartasz az ivásban. Mindig legyen otthon gyümölcs, így ha szeretsz a tévé előtt, vagy munka közben rágcsálni valamit, az legyen répa vagy alma, vagy amit szeretsz - a csipsz helyett. Nőknek a vas különösen fontos: hetente legalább egyszer iktass az étkezésedbe spenótot, sóskát, brokkolit, babot, lencsét, mogyorót. Téli időszakban célszerű valamilyen kiegészítő vitaminkészítményt is szedni (mértékkel) - erről konzultálj a háziorvosoddal. A koffeintartalmú italokat szorítsd háttérbe! Ha a kávét nehezen tudod nélkülözni (én is így vagyok ezzel) helyettesítsd teával, vagy csökkentett koffeintartalmúval.

5. Mozogj!

Minden nap legalább összesen harminc percet, szintén reggel és este. Ez a mozgás legyen anaerob (erősítő típusú) és aerob is (erőnlét-javító) is. Az előbbi pl tornázás, súlyzózás, az utóbbi a futás, lépcsőzés. (Én úgy különböztetem meg, hogy az aerob a kifulladós, persze ez erősen sarkítás...) Reggel kezdd a napot tornával, mozgasd át az izmaidat, ha teheted, nyitott ablaknál. Este 6 óra körül pedig vagy menj ki egy húszperces futásra, vagy akár egy félórás séta is elég. Ez különösen akkor fontos, ha számítógép előtt ülsz egész nap. Hétvégén beiktathatsz egy hosszabb sétát, úszást is. (Szaunával kiegészítve különösen javasolom!)

6. Ügyelj a barátaidra, szeretteidre!

Tartsd "kézben" a kapcsolataidat is. Ha belefáradtál a munkába, tarts egy negyedóra szünetet, amikor elmajszolsz egy almát, és közben megírsz egy emailt a legjobb barátnőidnek,  legalább hetente egyszer egy estét tölts házon kívül, színtiszta szórakozással. Naponta legalább fél órát csak és kizárólag a partneredre/családodra szánj, amikor beszélgettek, vacsoráztok, játszotok együtt, ahova nem engedtek be semmilyen külső körülményt (tévét, újságot, látogatókat, házimunkát.)

Írd össze annak a legalább három, maximum 5 embernek a listáját, akivel naponta tartod a kapcsolatot, ugyanígy 2-4 emberét, akivel legalább hetente, 1-2-ét, akivel legalább havonta. Igen, ez furán hangzik így, de a rohanás közben hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a kapcsolatainkról, és eltávolodni egymástól. Előzzük ezt meg! (Kutatások szerint a depresszió egyik oka az elmagányosodás - akit sok barát vesz körül sokkal kisebb eséllyel esik depresszióba!)

7. Ügyelj magadra!

Legyen minden nap legalább egy negyedórád, amit csak magadra fordítasz, ezt egészítsd ki hetente legalább egy összefüggő órával. Ezt töltheted kedved szerint bármivel: viráglocsolással, olvasással, számítógépes játékkal, körömlakkozással, vagy ahogy tetszik. Légy fontos magadnak!

Összesítsünk akkor tehát, vajon mennyi időt igényel ez tőlünk?

1. "Rendfenntartás": kétszer tíz perc naponta
2. Házimunka (takarítással-vasalással együtt, átlagolva, de ez függ a család méretétől) : napi egy óra maximum
5. Mozgás: napi fél óra
6. Kapcsolatok: napi 45 perc
7. Saját magad: napi negyed óra

Azaz: 20+60+30+45+15 = 170 perc, azaz 2 óra 50 perc naponta. Ha 24 órából 8-at alszol és 8-at dolgozol, mindezek mellett egészséges és mozgékony, energikus és boldog leszel. :-) (Persze nemcsak az egyes tevékenységekre fordított idő mennyiségétől, hanem minőségétől is függnek ezek a dolgok..)

A maradék 5 óra 10 perccel szabadon garázdálkodhatsz, de bánj vele ügyesen, mert rövid az élet... :-)

 

Morcos vagyok. Két üzleti partneremet (ld: beszállítókat - akik a teljesítés után kapják a pénzt...) is piszkálni kellett ma azért, hogy az általuk adott határidőt tartsák már be. Persze határidőn túli piszkálásról van szó.

Miért csinálják ezt? Ha nekik is jó, ami ebből születne???

Egyszerűen nem értem, miért ellensége egy ember önmagának...

Igen, tudom, az ilyenekkel nem kellene együttdolgozni, mert később is kiszámíthatatlanok lesznek, és az idegesség ezzel kapcsolatosan csak fokozódhat.

Kérdés: hogyan pótoljam őket, ha akikkel eddig találkoztam, mind ilyenek? (Adott  témában..)

Ma ismét megnéztem ezt a filmet egy speciális aktualitása folytán, és megrohantak az emlékek... :-)

Tavaly Valentin-napon volt a film bemutatója, és aznap épp egy ügyfelemnél jártam, aki a magyar média-társadalom egy tagja. Amíg vártam rá, az előtérben együtt várakoztunk a film egyik főszereplőjével, aki épp telefonon beszélt valakivel, és épp annak örült, hogy "megvan a százezres nézőszám"... Már akkor kíváncsi lettem a filmre, sőt, a kíváncsiságomat fokozta, hogy az addigi hírek szerint érdeklődtek a film iránt az Egyesült  államokból is, ez pedig silmes berkekben is nagy eredménynek számít. A film nemzetközi karrierje elindult.

Nagy sikere van mostanában a randifilmeknek, amelyeknek elsődleges témája a kapcsolatteremtés  nehézsége. Talán azért érezzük szükségét az ilyeneknek, mert elfelejtettünk alapszabályokat, viselkedési módokat, és persze sérültek a férfi/női ideálok, modellek is? (Irreális dolgokat várunk egymástól, de ez egy újabb gondolatfolyam témája lesz majd remélem.  - Megj: már annyi mindenről ígértem, hogy visszatérek rá, hogy össze kellene szednem ezeket és tényleg megírni, mert már nagyon gyűlnek.. :-) )

Amiért a film tetszik: nem akar nagyobbat dobni annál, mint amiről szól, nem bonyolítja túl a dolgokat, és hiteles benne minden szereplő. Emellett: ez a film humoros, erőltetettség nélkül, pedig ez ritkaság! (Az Üvegtigrist leszámítva. Azt nálam semmi sem tudja felülmúlni.) Mintha az igazi humor is kiveszőfélben lenne mostanság. Ennek talán egyik oka a régi nagyok halála  (Pl Hofi... Nagy veszteség..) és az újak (azaz az utánpótlás) nehézkes érvényesülési lehetőségei, ki tudja - de ez mégis sajnálatos.

Az SOS szerelem-ben minden szereplőnek elhittem azt, amit játszik. Sőt: minden szereplőben találtam valamit magamból, így aztán tényleg nem maradt el az azonosulás... Fenyő Iván a felületes macsó szerepében (érdekes: ő két szerepet is játszik a filmben..), Csányi Sándor az érzékeny, és nagyon okos üzletember, Ullmann Mónika az érzékeny lelkű nő, Kovács Patrícia a bohém csaj és a nagyok: Benedek Miklós, mint az apuka, valamint Hernádi Judit és Szacsvay László rekeszizomszaggató jelenetben a film csúcspontját jelentő zárójelentek egyikében. Utóbbi két ember nagysága abból látszik leginkább, hogy ezt a jelenetet nem a szöveggel, hanem a gesztusaikkal emelik a csúcsra!

Igazi közönségfilm ez, nagyon szórakoztató. A magyar filmtörténet nem büszkélkedhet egetverő közönség-sikerekkel nemzetközi szinten, de ez a film igazán megérdemli ezt a figyelmet.

Nem az a bátor,  aki nem fél, hanem az, aki legyőzi a félelmét.

Nincs ember félelem  nélkül.

Mottó: "Látom benned az embert, mint szobrász a kőben a szobrot" (azt hiszem,  Michelangelo mondta ezt, de nem vagyok benne biztos)

Mindig is érdekelt a tehetségkutatás, sőt. Ezért lettem coach.
Manapság annyiféle "definíció" létezik a coachingra, hogy én is közzéteszem a sajátomat.

A coaching lényege a sikerre edzés.

Kinek van szüksége coachra? Szerintem mindenkinek, sőt, mindenkinak van is coacha, bár lehet, hogy nem professzionális, és éppen nem annak hívja.

Ki az, aki tehetséges? Szerintem mindenki. Tehetségesek nagyon sok mindenben lehetünk. Van, aki meggyes pite-készítésében a legjobb. Van, aki asztalt tud olyan szépen feldíszíteni, hogy csodájára járnak.

A lépték változhat.

Van olyan, aki olimpiai versenyszámokban tehetséges, és így világbajnok lesz/lehet belőle. Van olyan, aki a legjobb interjúzó, így "fejvadász" lesz belőle, vagy akár felvételi vezető egy nagyvállalatnál.

Egyszer egy régebbi posztban már írtam az önbizalomhiányról. Továbbra is meggyőződésem,  hogy az "önbizalomhiány" csupán a felszín. Ha feltételezzük, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, akkor ez esetben az van alatta, hogy nem vagyunk a helyünkön.

A coach (egyik) dolga az, hogy rájöjjön, hol van az ügyfele helye (az ügyfelével együttműködve), és annak eléréséhez hozzásegítse.

Az alábbi torokszorító, könny-előcsalogató videorészletek az angliai tehetségkutató műsor, a Britain got a Talent (Hasonló a  nálunk nemrég futott Csillag születik-hez, bár jóval színvonalasabb) felvételei közül származnak.

Az első kettő főszereplője Paul Potts. (Hasonlóság a coachinggal: a folyamat ugyanaz, mint ami Paul Potts-sal történt.)

Az első filmrészlet elején arról beszél, hogy az önbizalom mindig problémát okozott neki, sosem bízott magában. Főállásban mobiltelefon-kereskedőként dolgozik, de szeretne az éneklésből megélni. Nézzétek meg a zsűri arcát, amikor Paul kiáll a színpadra, és bejelenti, hogy ő operát szeretne énekelni, és vessétek össze a produkció végén látható arckifejezésükkel:

Paul Potts a válogatásokon

A második részlet felvétele a középdöntőben készült. Az elején arról beszélt, hogy a hangja a legjobb barátja. Ő egy furcsa embernek tartja magát, akiben a többiek sosem hittek, mert mindig különbözött valamiben. Ha ettől rosszul érezte magát, énekelt, és visszatért a jókedve. "Úgy érzem, a különbözőségem miatt voltak mindig gondjaim az önbizalmammal. Ha énekelek, ezt nem  érzem. Akkor a helyemen vagyok." - mondja. A válogatás után érezte először, hogy ő valaki: ő Paul Potts. Figyeljétek a tekintetét: alázat és szerénység van benne.

Paul Potts a középdöntőben

A zsűri egyik tagja azt mondja: "amikor elkezdesz énekelni, mindig drukkolok, hogy meg tudd csinálni, és nemcsak megcsinálod a végén, de a varázslat is mindig megtörténik." Nézzétek a zsűri nőtagjának mosolyát: egy kicsit beleszeretett.

A döntőben

A végén azt mondja az interjú során, hogy azt hiszi, még mindig álmodik. A tekintete még mindig ugyanaz. (Nem tudom, volt-e segítője a háttérben, reméljük igen, és a tekintete öt év múlva sem változik meg.)

Végül: az eredményhirdetés

Ugyanezen a versenyen egy másik szereplőt, egy kislányt is szeretnék Nektek megmutatni: ő Connie Talbot, hat éves. A "Somewhere over the rainbow"-t énekli,  elmondása szerint azért, mert a nagymamája mindig ezt énekelte neki és nagyon szereti.

Connie az elődöntőben
Connie a döntőben

Ami a döbbenetes: a csend a nézőtéren. Ugye te is figyelsz a dal minden szavára? Elképesztő karizma egy hatévesben!

Paul Potts nyeri meg, örülök neki, mert egyrészt ő jobban tetszett, másrészt mert hatévesen még nem szabad ekkora versenyt nyerni - a média mérgező ereje miatt.

Mindig lenyűgöz, amikor egy-egy akármilyen produkció vagy teljesítmény közben az adott emberen érzem, hogy most kívül-belül ugyanaz él benne, ahogy látom, hogy átszakítja az ő saját, egyszemélyes versenyének célszalagját.

Ilyenkor mindig sírok. Persze úgy, hogy az illető ne lássa.