Mottó: "Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül"
Az álmaink nélkül olyanok vagyunk, mint a madár, ami roppant kecsesen sétál a járdán, ahelyett, hogy kibontaná a szárnyait és repülne. Tökélyre fejleszti a sétálást, a tollait pontosan elrendezi, nem néz ki rosszul, de túl jól sem, erre ügyel. Mert sétálni jó, hisz a többi madár is sétál, így nincs egyedül. Azt hiszi, ha szárnyra kap, az első dolog, amit érezni fog, az az egyedüllét. A második pedig a jeges félelem a magasságtól, a veszélytől.
Majd amikor elunja magát, puszta kíváncsiságból, emellett nagyon óvatosan szárnyra kap, - közben arra gondol, hogy bármikor visszajöhet, ha nem tetszik neki ez a repülés-dolog. Aztán az első szárnycsapásokkal ezek a dolgok elmúlnak: megtapasztalva a szabadságot, és a mélységes csendet, ami odafönt van, rájön, hogy eddig tévedésben élt, hisz semmi más nem érdekli, mint a repülés. A szárnya addig zavarta a sétálásban, most pedig tudja, ez a legjobb dolog, amit kaphatott.
Eddig volt egyedül. Eddig félt.
Nem tud nem repülni többet.
Utolsó kommentek