Pfűűű, de fárasztó napom volt. Már reggel egy megbeszéléssel kezdtem, marketingügyben tisztáztunk teendőket az új weblappal kapcsolatosan. Jó lesz...

Rögtön utána tréninghelyszín-nézőbe mentem, és le voltam nyűgözve. Egy kis apartmanszálloda az apartmanjainak nappalijait ajánlja fel tréningek tartására, és ahogy megláttam, rögtön beleszerettem: tudtam, hogy erre van szükségem, pedig nem is tudtam, milyet keresek. Nos, ahogy ez kinéz: kb 30 négyzetméter, a padló borítása sűrű süppedős szőnyeg, drapp-szürkésfehér színben. Pici amerikai konyha pulttal, nagyon jó lesz majd a kávék felszolgálására. A nappali sokszög-alakú, a konyhapult előtt egy pici, négyszemélyes étkezőasztal-féle, üveglapú, négy barna székkel. Kicsit hátrébb, a jobb fal mellett szürke színű kétszemélyes kanapé lila kispárnákkal, vele szemben négy sötétlila, a kanapé színével harmonizáló fotel, közöttük egy szintén üveglapú dohányzóasztal. A bal hátsó sarokban nyílik a háromszögletű erkély, hosszú fehér függönnyel takarva az ajtaja, az erkélykorlát fekete kovácsoltvas, az erkély padlózata halványdrapp járólap. Annyira elegáns, puha, családiasan intim! Pontosan erre volt szükségem! Remélem, az ide tervezett tréningnek is sikere lesz majd.

Dél körül egy érdekes üzleti beszélgetésem volt, délután intézgettem a dolgaimat.

Aztán este egy újabb fantasztikus élményben volt részem, ez volt a nap (vagy talán a hété is) koronája. Az egyik trénerlánnyal vacsiztunk a Matteo étteremben. (Ritkán reklámozok valamit, de ezt most nagyon ajánlom, itt található a weblapja: www.matteo.hu )

Tapast rendeltem, amiről nem is tudtam igazából, hogy micsoda. Nem voltam éhes, ízélményekre vágytam, és az étlap szerint ez alkalmas volt erre. Jó döntés volt, mert kiderült, hogy ez a tapas egy ízorgia: az étlapon ajánlott csemegékből ötfélét kell választani. Ezt kihozzák egy hosszú tányéron, és  lehet mazsolázni. A következőket rendeltem: 1. borjúhús csípős borssal, eperbe ágyazva, rozmaringszállal díszítve. 2. narancsos lazac kaviárral, leheletnyi reszelt fehér csokival 3. keszegfilé valamiféle tormamártással, kaporral díszítve 4. pármai sonka fenyőmaggal, rucolával 5. libamájtatár, ebbe kakukkfű volt szúrva. Pici, kb egy-két tyúktojásnyi adagokat képzelj el. Pirítóssal. (Amikor a tálalást megláttam, a szakács jutott eszembe, aki feltálalta ezt nekem. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szereti a munkáját, ez a szeretet látszott a kivitelezésen.)

Zöldteát és málnaszörpöt ittam hozzá. (Utóbbit azért, mert elvitte a pincér mellettem valakinek, és megkívántam, gyerekkorom végigkísérője...)

Tudjátok, mi a legjobb ebben az ételösszeállításban, az ízek mellett? Ezt csak lassan lehet enni. Ezt muszáj élvezni! Könnyű enni, azaz nem "technikailag" foglal le az étel (mint pl a spagetti: arra figyelni kell, hogy tekered fel a villára, stb..), közben tudsz beszélgetni. Élvezed az ízeket, gyönyörködsz az étel látványában.... és evés közben azt gondolod, bárcsak minél tovább tartana, tehát ez még a társalgás fenntartását is segíti! A háttérben zene szólt, eleinte könnyű gitárzene, majd a végefelé zongorázott valaki, de halk, igényes dallamokat.

Lassú, és simulós, nem tolakodó, de megkapó, teljesség-érzést nyújtó, harmonikus vacsora volt. (Régen ettem már ilyen jót, utoljára egy mexikói étteremben éreztem hasonló lassúságot, sokrétűséget..)

Állítólag az igazi élvezet mind az öt érzékszervünkre hat. Ez ma este teljesült. Mennyire jó leülni egy megfelelően megvilágított étterem pici asztalához, ahol halk zene szól -, finomat enni, lelassulni a napi rohanásból, elgondolkodni, megnyugodni! A gasztronómia, mint művészet - létezik, sokunk örömére, azt hiszem.

ui: Nem, nem volt olcsó, de nagyon drága sem. 4000 Ft-ot fizettem összesen. Ja, és jóllaktam természetesen.