Megérkezett a "kamerám". (Idézőjelben azért, mert lényegében nem az enyém.) Nagy ajándék, mert egyrészt minden lehetséges alkatrészt-kelléket is megkaptam hozzá, másrészt hozzáértő ember (a gép gazdája) lát el a jótanácsaival, és ezt nagyon élvezem.

Fel is lökött a dolog picit. :-) Tegnap és ma jóformán folyamatosan fényképeztem. Összevissza mindent. Ennek folyamán rájöttem, hogy tetszik az üveg és a selyem csillogása, a madarak repülése, a csillag alakú fények a fényforrásoknál a fényképeken, és az elkapott pillanatok emberek és állatok életéből.

Komolyan mondom, úgy érzem magam a géppel a kezemben, mint aki most érkezett meg valahonnan (Hogy haza-e, vagy egy új helyre, azt még nem tudom. Ezt az fogja eldönteni, hogy van-e tehetségem a fotózáshoz. Jónak látszik a dolog egyelőre, érzem, merre van az út. De nem tudom, meddig vezet. Ha látom ebben a fejlődést még sokáig, és ugyanígy élvezem, akkor haza, mert ez (is) az én világom. Ha nem, akkor csak kirándultam egyet.)

Mennyi mindent lehet felfedezni!

Például: a madarak elképesztően gyorsan repülnek, nagyon nehéz őket befogni azalatt az alig pár másodperc (vagy töredéke) alatt, amíg a látómeződben vannak. Hogy nagyon sok kósza mosolygó pillanatot látok, de mégsem merek belefényképezni az emberek arcába, nem is tudom, talán azért, hogy el ne vegyem tőlük? Ma a Szigeten sétálva egy babakocsit toló anyuka mosolygott rá egy bicikliző gyerekre, ami olyan spontánul szép volt!

Hogy nem elég az az idő, amíg a Margit-híd budai lábának felétől a szigeti bejáróig érek gyalog ahhoz, hogy a sziget felétől induló kajakost (lefelé, a Parlament felé evezett) elkaphassam, még mielőtt a híd alá ér! Hogy teleobjektívet használva iszonyatosan remeg a kezem - pedig amúgy nem, ez a technika miatt van így...- és nem elég, hogy a madarat nehéz "befogni", még a saját kezem remegését is le kell győznöm, amiről nem is tudtam, hogy létezik! Hogy képes vagyok negyedórát állni mozdulatlanul ahhoz, hogy egy madár a megfelelő pozícióba forduljon. Tudtam, hogy észrevett, tudtam, hogy nekem pózol. :-) Aztán elrepült...

Ahhoz, hogy jó fotót készíts, kell, hogy legyen egy belső kép benned, amit meg akarsz mutatni. Látsz egy adott dolgot, tárgyat, helyzetet, embert - belerakod magad, és megörökíted. A kép minősége két dologtól függ: a benned élő képtől és a technikai tudásodtól a fényképezést illetően.

Keresem a szépséget. Még nincs meg, de már érzem, hol keressem.

Csatolva egy a legelső sorozatomból, a színei tetszenek, és még valami. Ha címed adnék neki, a "Lágyság" lenne az.