(Atyavilág... Elég régen írtam. Picit elvesztettem az időérzékem, annyi minden intenzív élményem van mostanság...)

A közelmúltam élménye, hogy azt tapasztalom, mennyire kevesen mernek bátran élni manapság. Panaszkodunk, hogy "nem megy" az életünk, de mintha nem is akarnák az életüket néhányan tartalommal feltölteni. Pedig érdekesen élni mennyire jó!

Meggyőződésem, hogy pozitívan élni jelenti az egyik legnagyobb kihívást: azaz nem a kudarcoktól félünk igazán, hanem attól, hogy valamibe szívünket-lelkünket beleadjuk, hogy megélhessük a maximumot. "Miért kell ezt egyáltalán?" - tették fel nekem a kérdést nemrég. Meglepett, annyira, hogy hirtelen nem is tudtam válaszolni.

Miért jó megnézni a Grand Canyont? Miért jó lenézni egy hegy tetejéről, amit épp megmásztál?

Miért jó megélni a határaidat, megélni a sikerélményt, hogy képes vagy legyőzni őket? Miért jó új dolgokat kipróbálni, új ízeket, színeket, fényeket, élményeket, miért jó úgy igazán belenézni a tükörbe? Miért jó nem törődni az elvárásokkal, és úgy élni, aki igazán, valójában vagy?

Próbáld ki és megtudod, mit jelent(het) a határtalanság. Nincs miért. Hogyan van.

Mitől is félünk igazából? Csak néhány ötlet:

* állást változtani, ha a régi már nem ad örömet
* szakítani, ha már nem vagy boldog a kapcsolatban, vagy egyáltalán - csak azt felvállalni, hogy már nem vagy
* elismerni, megdicsérni valakit - kiszolgáltatódunk neki. Na és? :-)
* elmondani a véleményünket - lehet, hogy meghurcolnak érte.
* meghallgatni valaki véleményét nyitottan - lehet, hogy le kell cserélnünk az addigi nem működő régit?
* túllépni a megfelelésvágyon - vajon szerethetők vagyunk csak úgy, "pőrén" is?
* elindulni egy utazásra, csak úgy, előre tervezett, és lefoglalt szállás nélkül...

És még sorolhatnám.

Unatkozni tényleg jobb lenne? Én nem bírok. Imádom, amikor megfeszülök, kívül és belül is. Ha fáj is, ha nehéz is. Megvan, mindig megvan a jutalma.

Azt hallottam egyszer, hogy azokért a pillanatokért élünk, amelyekben megfürdik a lelkünk. Hívhatjuk tisztítótűznek is. Jó akkor is, ha fáj. Hadd idézzek egy mondatot, szerintem gyönyörűszép megfogalmazása a dolognak: "Ez olyan, mint a maratoni futás. Mielőtt elindulsz, fejben végigjátszod, és máris érzed, hogy nehéz..." Sokan a nehézség elől futnak el. Pedig egy dolog ritkán szép attól, hogy könnyű. Komolyan mondom, az élet kockázat nélkül nem élet, hanem vegetálás. ("Stop existing and start living" - énekelte valahol Michael Jackson, nagyon igaza van...)

Két zenét, és egy filmet is ajánlok a témához:

Az egyik: Tasmin Archer: Sleeping Satellite Hogy micsoda erő van ebben a dalban! Olyan "csak azértis megmutatom" - dolog. Imádom az autóban üvöltve énekelni. :-)

A másik, ezt csak úgy, mert vidám, és tetszik, valami olyasmiről szól, hogy nem alkuszom meg: Fairground Attraction: Perfect

Egy film is okulásként: Száll a kakukk fészkére

Mikor fürdetted meg a lelked utoljára?