Sikerkereső

Hú, de durva sztorikat hallottam megint kapcsolatokról, illetve azok befejezéséről... A nagy kiábrándulásokról...

Vajon elkerülhetőek-e ezek?

Szerintem igen. Az összes történetben az volt a közös, hogy a figyelmeztető jelek adott pillanatban mindig megérkeztek, de a kapcsolatban levő nem törődött velük. A figyelmeztető jelek alatt is nem is apróságokat értek, hanem eléggé nagy dolgokat: azonosítatlan telefonok, elbújások, oda-nem-illő disszonáns jelek, sumákolás...

Én valahogy mindig úgy voltam (nem feltétlenül van nálam a bölcsek köve), hogy a kapcsolaton kívül - még a kezdete előtt - győződtem meg arról, hogy a választottam milyen ember is valójában. Így nem is volt sok kapcsolatom, de ami volt, abban alapvető tévedések nem voltak. Nem tudtam elköteleződni valakinek addig, ameddig tettekkel nem bizonyította azt, hogy bízhatok benne. Ez nem azt jelenti, hogy zavaró jelekkel sosem találkoztam, de ha voltak is, meg lehetett őket beszélni, éreztem, hogy a problémák elfogadottak, nyíltak, megbeszélhetők. Nem volt "tabutéma" sosem. Nem volt olyasmi, hogy a 'munkahelyemen inkább ne hívj fel', a 'most nem tudunk találkozni, mert nincs időm' - persze ez nem az elfoglaltságot jelentette (megj: alapszabály: a 'nincs időm' azt jelenti 'nem akarom' - legalábbis a legtöbb esetben, kedves hölgytársaim!), hanem egyszerűen világos volt, hogy mivel van elfoglalva az illető. Elmondta, megosztotta az eredményeit, a kétségeit, ésatöbbi. Kommunikáltunk. Nyíltan. Őszintén.

Egy másik nagy félreértés. Mi is a szerelem? Nem, én sem tudom ezt megfogalmazni pontosan, bár sokféle megközelítésből próbálhatnám. Poppert olvastam legutóbb (ismét), és ő leírta, hogy nagyon sok érzésformát hívunk ma szerelemnek, nagyon sok mindent összetévesztünk vele. A legtöbben a színtiszta vonzalmat hiszik szerelemnek. Pedig ez csak egy része az egésznek. Azt gondolom, hogy a szerelemnek van testi (azért bizseregtessen meg a másik jelenléte), szellemi (tudd meghallgatni őt, légy rá kíváncsi, szeressetek más dolgokat közösen), és lelki (érzed magad biztonságban mellette, tudj benne bízni)... No mindehhez idő kell. Első látásra csak vonzalom tud kialakulni. A többit persze kiegészítjük: így kezdődik/het el az idealizálás, aminek sokszor csalódás a vége. Ha idealizálod a másikat, lényegében magadat, az álomképedet szereted (azaz vonzódsz hozzá), nem őt!

A valódi érzelmek a nehéz helyzetekben kezdődnek. Ha a párod lázasan, betegen is gyönyörűnek talál, ha ápol, ha főzi neked a teát, ha melletted van a gondjaidban, sikereidben is. Tettekben látszik az igazság, a valódi ember, nem a szavakban.

Idő, idő, a valódi érzelmekhez idő kell! Nyíltság kell, bizalom kell, kíváncsiság kell! Valahol azt hallottam: minden szerelem kíváncsiság. Hogy ez mennyire igaz! :-)

Ő kell, vagy csupán az kell, amit kapsz? Kapni vagy adni szeretnél? Vagy kapni és adni szeretnél? Mit adsz és mit kapsz? Testi, szellemi, lelki értelemben?