Ünnepélyesen elbúcsúztam a nyártól. A napozásoktól, a bőrömet melengető napfénytől, a Velencei-tótól, az úszástól. A Velencei-tó az enyém, mondtam már? Az alkonyati úszások, a grafitszürke, bársonyos víz, amely simogatja bőrömet, a lemenő nap fényétől rózsafelhős égbolt, a vízben visszatükröződő parti lámpák sárgás fénye. Ma - szerintem idén utoljára - úsztam a tóban.
Hiányozni fognak a tücskök, a színek, a méhecskék, a meleg, a gyümölcsök - mindig lehetett egy-egy újabb érését várni -, a hosszú nappalok (elég volt fél nyolckor elindulnom futni, és még világosban visszaértem), a futás utáni zöld tea (bezár a büfé is.) A fesztiválok. A szalonnasütések, a füvön ülések. A szökőkutak.
A fenébe, nyár, még várhattál volna egy hónapot az elmúlással...
ui: mennyire jó fotóim vannak! A 
szép pilla
nataim többs
ége megvan, kint is, bent is.
Utolsó kommentek