Mai bölcsességünk: "A hatos pályán nincs reklamáció." Kiegészítés: "bungee jumping közben sem". :-)

Micsoda mozgalmas hétvégém volt megint! Itt voltak a legkedvesebb barátaim, gyerekestől. Már péntek este elkezdődött a "buli", sütöttem nekik nagyon finom sütit. Volt benne minden, reszelt citromhéj és vaníliarúd, egy kiló meggy és kb egy deci (igazi) cseresznyepálinka. Három, azaz három órát küzdöttem vele péntek este kb 8-tól 11-ig. De sikere lett.

Szombaton tízre jöttek, többször is átcikáztuk a várost a két nap alatt. Az autómba több kilométert "raktam" a hétvége alatt, mint ahányat nyaralás alatt szoktam. Zugló a gyenge pontom. Mióta lezárták a Thökölyre csatlakozást a Keleti előtt, eltévedek. Durván. Nem, nem segít a térkép. Kb egy órát keveregtem egy húszperces út miatt, ismét. (Ilyenkor szentül megfogadom - most is megtettem - hogy veszek GPS-t! Egyszerűen muszáj! Amennyi idegeskedést megspórolhatna nekem! De hozna újabbakat... Félek minden ilyen kütyü vásárlásától, mert ezek nem szeretnek engem, és több bajom van velük, mint a térképpel lenne... De most hátha mégse.)

Amikor jönnek a kedves vendégeim, én ötcsillagos háziasszonnyá válok. (Amúgy is az vagyok persze :), de ilyenkor aztán csúcsra vagyok járatva.) Mindig rájövök, hogy nincs az a pohár-, és tányérmennyiség, ami elég lenne. Folyton sütök, főzök, mosok, mosogatok, tálalok, vásárolok. Örömmel.

Vasárnap amúgy rozmaringos-fokhagymás-sajtos pogácsával kezdtem (köszönet érte Zsuzsinak, akitől az alapanyag származott) kb nyolckor, reggel, a többi mellett. (Ja, ilyenkor az alvás sem jellemző rám.) Egyszerre gyúrtam a tésztát, hallgattam Zsuzsi instrukcióit skype-on, mosogattam, kávét főztem és reggelit készítettem, a pár perc maradékban pedig meglocsoltam a paradicsompalántáimat.

Mindent csináltunk a bandával is. Játszótér, élményfürdő, Római-parton homokban mászkálás, lesifotózás. :-) Nagyon intenzíven.

Aztán vasárnap délután (gondolom a melegtől) elszabadult a pokol. :-) A gyerekek kicsit megkergültek, baracklé a fehér ágytakaróra (tudomtudom), fapapucsban szaladgálás a hatodikon, labda és üveggolyó a vitrinüvegbe.Minden megúszta épségben szerencsére.

Mire elmentek, úgy nézett ki a lakás, mintha bomba robbant volna ott.

Hiába volt a folyamatos pakolás, mosogatás, vásárlás. :) Nem látszott meg. De mindegy. Jó volt így. Ennek ilyennek kell lennie.

Erre jött a bölcsesség, hogy hatos pályánál nincs panaszkodás. :) Ez a pálya-dolog egy nagyon régi hasonlatom. Régebben (sokkal régebben) nagyon szerettem a számítógépes játékokat. A pályák lényege volt (gondolom még most is az), hogy egyre nehezednek a feladatok, egyre gyorsul a sebesség. Mivel szeretsz játszani (ezért kezded el és ezért nem hagyod abba), mindig jönnek az újabb akadályok. Aztán egyszercsak (szavaim járása szerint a kilences pályánál) nagy-nagy könnyebbség jön. Először el sem hiszed. Olyan érzés, mint amikor kb combig érő vízben futsz a tóban, és egyszerre csak kiérsz a partra. Megszűnik minden ellenállás, és minden bokor alatt kincs van.

De a hatos pálya még nagyon nehéz. Kiszállni nem tudsz (hmm, dollárárverés, talán?), és reménykedsz benne (bár ez nem biztos), hogy eljutsz a kilencesig.

A kilencesért játszol. A kincsekért a bokrok alatt.

A hatosnál nem ér reklamálni. Tudtad, hogy ez lesz. Tudod, hogy ez is kell, hogy majd a kincseket értékelni tudd. :-)