Sikerkereső

Hogy ez mekkora film! Bevallom, most kezdek elérni a Woody Allen korszakomhoz - és ez nagyon élvezetes. Ezt a filmet (bár 77-es), most sikerült először megnéznem. Többszörös Oscar-díjas alkotás (azokból az időkből, amikor az Oscarnak még volt súlya - véleményem szerint) - bár rendezője nem vette át a díjakat, inkább jazz-zenélt helyette egy klubban. A film különlegessége még ezeken felül, hogy a Woodytól idézett aranyköpések többsége ebben a filmben hangzik el. Persze ezeket az aranyköpéseket saját kontextusukban hallva egészen más értelmezést nyernek, mint csak úgy "pőrén" olvasva őket...

Ez a film egy hitelesen ábrázolt kapcsolatról szól. Érzésekkel, kimondott gondolatokkal, zseniális rendezői és színészi alakításokkal. Annie Hall a női főszereplő neve (Diane Keaton), utólag gondolkozva nem is lehetett volna jobb címet adni ennek az alkotásnak.

Mitől is különleges ez a film? Van benne egyrészt hihetetlen mennyiségű őszinteség: nem szégyelli bevallani, hogy nem vagyunk tökéletesek. Nagyon tetszik, hogy néhány jelenetből "kiugrunk" - Woody mintegy megállítja az időt, és narrátorként bemutatja a szereplőket és az eseményeket. Ekkor fogalmazza meg azokat a gondolatokat, amelyek hasonló helyzetekben mindannyiunkban felmerülnek - ezzel mintha legalizálná, jóváhagyná az érzéseket, amelyeket keltett bennünk. Tehát a film zsenialitása, hogy egyszerre játszódik kívül és belül.

Emellett mellőz minden nyálasságot, műmázat, ami a szerelmet, mint fogalmat, vagy a szerelmes filmeket övezi manapság. Az, ami: nem akar többet mondani, mutatni, megjátszani.

Nem is happy end a vége. De mindezt nem arra a forgatókönyvre építve, hogy küzdünk és nem sikerül és sírunk, hanem pont arra, hogy a főhős, Alvy Singer nem küzd. Sem a kapcsolatért, sem az örömeiért. Érdekesség, hogy a film eredeti címe Anhedonia lett volna, ami "élvezetnélküliséget" jelent. Még egy adalék: állítólag a főszereplő neve Diane Keaton eredeti nevéből származik (Diane Hall) - a film pedig éppen a Woody Allennel megélt kapcsolatukat dolgozza fel.  Párhuzamok-ellentétek a filmben: Alvy a munkájában komédiás, magánéletében szorongó. New York, a fásultsággal, Los Angeles az élettel, vidámsággal teli város. A történet kívül is, belül is tettenérhető. Boldog is, szomorú is. "Neurotikus komédia" - mondja a főfő filmkritikus az Imdb oldalán. Az ellentétek filmje.

Ami pedig a legjobb pont a szememben: fontos elvem az életben, hogy ha valamiből hiányt szenvedsz, valamilyen hátrány ér, fordítsd az ellenkezőjére és légy nyertes ettől! Woody Allen ezt tökéletesen véghezviszi. A neurotikus kisember figurájának zseniális ábrázolásával világhírű lett. Bátorsága pótolja minden hiányosságát, ha esetleg lenne neki ilyenje...

(Mellesleg még egy dolog eszembe jutott a filmről és Diane Keatonról. Hova lettek a nagy egyéniségek, mint Diane Keaton is? Meryl Streep, Susan Sarandon, ki követi őket manapság? Psota Irénről hírlik, hogy egyszer egy monodrámában tanárnőt játszott, aki szerepe szerint épp az osztályhoz beszél és felállítja őket. Mire: annyira szuggesztíven mondta, hogy a közönség a nézőtéren felállt. Lenyűgöző. Nekik én bármit elhiszek. Meryl Streepet láttam a minap Az ördög Pradat visel című filmben: egyszerűen tapintható a jelenléte, a kisugárzása. )

Annie Hallra visszatérve: egy hiteles film, ajánlom mindenkinek!

ui: leírás: Annie Hall , wikiben is

Volt egy beteg kiscicám. Anyumnál születtek ők ketten a tesójával. Az ő hátsó lába beteg volt, nem tudta jól mozgatni.

Megsajnáltam, ahogy csúszkált a hasán, és elvittük állatorvoshoz. Kapott gyógyszert és mindenfélét. Aztán az esős időben megfázott. Tüdőgyulladást kapott, amibe a gyógyszerek és a megfelelő ellátás ellenére tegnap sajnos belepusztult.

Nagyon sajnáltam, rossz volt átélni mindezt, megsirattam szegénykét. Tudom, hogy jobb neki így, ez alatt a két hónap alatt, amit velünk töltött, minden próbálkozásunk ellenére nehéz élete volt.

Amin elgondolkodtam, miután hazajöttem az Állatkórházból: mondták az orvosok már két hete is, hogy kicsi az esélye, hogy túléli. Pici volt és gyenge. Mégis hurcoltam mindenhova, vettem neki nagyon finom kölyökmacska-tápot, játékegeret, takarítottam a dobozát örömmel naponta. (El kellett különíteni a tesótól.) Bíztam benne, hogy rendbejön. Nagyon fájt, hogy nem sikerült - de tudtam volna másképp csinálni? Nem küzdeni érte, hagyni, hogy elmenjen, már korábban is? Nem tudtam volna.

Ez a kiscica-ügy jó példa volt arra, hogyha szeretsz valamit/valakit, nem érdekel a fájdalom, amit átélhetsz miatta. Vállalod érte.

Van egy "elméletem". Figyelem: nem tudományos, nem alátámasztott, csupán egy gondolat, de szerintem megéri rajta elgondolkodni annak, akit érdekel.

Szerintem sok emberről elmondható, hogy élete során egy bizonyos játékot játszik. Eddig két játékkal találtam analógiát: pókerezőket és sakkozókat ismerek. Persze ezt a játékot nem úgy értem, hogy az asztalhoz leül és kártyázik, vagy sakkfigurákat mozgat, hanem mozdulataiban, tetteiben követi az adott játék szabályait - azaz mondjuk inkább jellemzőit.

A pókerjátékos senkiben sem bízik igazán. Igyekszik kiismerni az "ellenfelét", miközben ő kiismerhetetlen marad - szeretne maradni. Szívesen és sokat mozog emberek között, de legtöbbször érdekből - valahogy mindig nyerni szeretne valamit (persze ez utóbbi közhely, mindenki nyerni szeretne, aki azt mondja, nem, az hazudik) - mindezt úgy, hogy ő keveset vagy semmit sem tesz bele a dologba. Sokszor blöfföl: többnek mutatja magát, mint ami valójában - mindezt szándékosan. Alapvetően nem rosszindulatú ember ő, csupán talán az a meggyőződése, hogy az élethez ravaszság kell, másképp nem lehet nyerni. Legyen az munka, magánélet, üzlet vagy kapcsolatok. Gyenge pontja a bizalom.

A sakkjátékos a nagy gondolkodó. Türelmes, sok eszköze van, amit latba lehet vetni a győzelem érdekében. Lassan éri el a célját, nagy stratéga. Az irányítást nehezen vagy nem engedi ki a kezéből. Nagyon racionális. Gyenge pontja az irányítás.

Persze a játék fajtája még nem határozza meg egyben a nyerés lehetőségét. Vannak rossz pókerjátékosok (az örök vesztesek) és vannak a rossz sakkjátékosok is (sokszoros kudarc, hogy az eszével nem tud nyerni). Vannak olyanok is, akik pókereznek, pedig sakkban profibbak lehetnének.

A póker nagy arányban szerencsejáték. Azaz van szerepe a szerencsének, de a hozzáértők azt mondják, az ellenfél kiismerésével (azaz az emberismeret nagyon magas szintűvé emelésével) akár meg is lehet élni belőle. De azt gondolom, ez nagyon nehéz lehet és eléggé kiégeti az embert.

A sakk-beli jó eredményekhez sokat kell tanulni, jó sok sémát összegyűjtve lehet benne fejlődni. Viszont itt döntők az adottságok: az igazán jó sakkhoz olyan elmebeli képességek kellenek, amik tanulással bizonyos szint felett nem pótolhatók. A sakk nem szerencsejáték, ez biztos. A sakkjátékosok "görcsölnek be" leghamarabb a játékba, a folyamatos sakkozás (és vesztés) átcsaphat bizonyítási kényszerességbe.

Mindkét játékhoz azonban átlagon felüli intelligencia kell.

Te póker-, vagy sakkjátékos vagy? Blöffölsz, rejtőzködsz, figyelsz, manipulálsz? Vagy gondolkodsz a következő lépéseiden, mit akarhat az ellenfél, hány lépésben és milyen eszközökkel tudod legyőzni?

Kérdés, hogy szükséges-e a (ez a fajta) játék az élethez? Szükséges-e nyerni, győzni? Ez még számomra sem egyértelmű. (Természetesen itt nem a görcsösségre gondolok megint, hogy mindig játsszunk, éjjel-nappal és lankadatlanul...) Viszont az is igaz: sem a pókert, sem a sakkot nem lehet önfeledten játszani. Az önfeledtség pedig a boldogság egyik formája.

Mindenesetre ha már játszol, szerintem sakkozz. Gondolkozz, vedd számba az eszközeidet, nézd meg, milyen táblán játszol és kivel. Ne bízd a szerencsére az eredményt! Tanulj, hogy még jobb lehess!

Szintén kérdés (magamnak, ezen még fogok gondolkodni) vajon szembeállítható-e egymással a póker és a sakk, lehetnek-e ellentétesek-e ezek bizonyos szempontból? Valamint: van-e más olyan játék, ami az életünk egészére vonatkoztatható?

Ötleteket szívesen fogadok! :-)

ui: még egy eszembe jutott: a dobókockás társasjátékok! Vannak emberek, akik csak a szerencsére (mekkorát dobok a kockával) alapozzák az életüket!

Ez a negyedik, nem az előző volt az.. :-)

Imádom a fesztiválokat. Nagyon jó, hogy divatba jöttek nálunk, azt hiszem, az utóbbi öt évben született az összes, ami most nagyon nagy sikernek örvend. Sok hasonló érdeklődésű ember egy helyen... Talán a Szigettel indult el ez a fesztiválosodási hajlam, talán nem, de mindenképp örömteli dolog ez.

Dél körül a Nagy Futófesztiválon voltam, természetesen a neve nem ez, de nézzétek meg a hangulatot! Szamba és rock-and-roll, napsütés és sport. :-) Kár, hogy nem néztem előbb a Futanetet, nem tudtam, hogy ez most van, talán indultam volna. (Imádok futni!) Több, mint ezer csapat indult!

Ezt egy kósza zápor élvezete követte, majd a Könyvfesztivál  (azaz pontosabban az Ünnepi Könyvhét hétvégéje) a Vörösmarty téren. Ennek különlegessége, hogy szinte minden kiadónak van itt standja, és óránkánt váltják egymást a dedikáló írók egy kis beszélgetésre - itt és ott. Mérő Lacival találkoztam is, nagy örömmel üdvözöltem. Végre sikerült megvennem az Észjárások című könyvét, ami máshol már nem is kapható.

Ezután egy nagy zápor következett, amelynek a szünetében kimentem Tahitótfaluba az Eperfesztiválra. Ez az eper köré szerveződik, egyszerűen megunhatatlan, ahol tudom, népszerűsítem. Van itt minden, eperfelvonulás, eperlekvár-főzés (ott töltik előtted az üvegekbe, mmm, isteni!) eper csak úgy, de eperjelmezben rohangálók is (... voltak már, az idén ugyan nem láttam őket) programok, kiállítás és koncertek. Van eperbor is az egyik étteremben, nagyon kíváncsi lennék rá, milyen is az (állítólag Olaszországból hozzák) - de addigra mindig elfogyott, mire odajutottunk. :-) Az idén sajnos ennek a fesztiválnak a végét elverte az eső - a buli kimaradt. A Lord játszott épp, amikor hazafelé indultunk (tudom, "amíg a föld kerek, mindig lesznek rockerek" - de ez az együttes még létezik? Becsületesen nyomták a zuhogó esőben, a színpad környéke még a látótávolság eléréséig is járhatatlan volt, így nem tudom, hányan élvezték az előadásukat... Nem hiszem, hogy sokan. De hogy nem adták fel így sem, ezért mindenképpen elismerést érdemelnek.)

2 kiló epret hoztam a fesztiválról, ez volt a vacsora, már csak egész pici van belőle. :-)

Eddig a gulyáson kívül Magyarország a fürdőkultúrájáról is híres volt. Remélem, a fesztiválkultúránk is hamarosan hasonlóan népszerű lesz. Van itt már minden, könyv-, eper-, bor-, pálinka-, kocsonyaünnep, csak így tovább, kedves szervezők. Szép munka mindahány! :-)